A hétvégén átmenetileg hűvösebb időre van kilátás, majd a jövő hét elejétől nyugat felől enyhébb léghullámok áramlanak térségünk fölé, emiatt helyenként már 20 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet.
Szombaton a felhőtömbök tovább vonulnak délkelet felé, és egyre nagyobb területen fordul naposra az idő, de a keleti és déli országrészben maradhatnak legtovább felhős részek. Elsősorban az északkeleti tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, futó zápor. Egyre többfelé megélénkül, helyenként olykor meg is erősödik az északnyugati szél. Kora délután általában 12 és 18 fok közötti értékeket mérhetünk, de a tartósabban felhős északkeleti tájakon ennél pár fokkal hűvösebb maradhat az idő.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
napos_paras_fak_osz
A vasárnap hajnalra foltokban képződő köd, és rétegfelhőzet feloszlik, és napközben nagyobbrészt derült, északkeleten gomolyfelhős, napos idő várható, majd nyugat felől fátyolfelhőzet is érkezik. Csapadék nem lesz. Csak helyenként élénkül meg a délire forduló szél. A hőmérséklet hajnalban -4 és +4, délután 11 és 15 fok között alakul.
Fotó megosztása:
osz_to_keves_felho
A hétfő hajnalra képződő köd, valamint rétegfelhőzet feloszlik. Az átmenetileg meg is vastagodó magasszintű felhőzet mellett főként szűrt napsütésre számíthatunk, majd délután a nyugati megyék fölött fokozatosan megvastagszik a felhőzet. Csapadék nem lesz. A déli, délkeleti szél megélénkül, néhol megerősödik. A hőmérséklet hajnalban -4 és +4, délután általában 12 és 16 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
felhos_osz_fak 1
Kedden erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, csak kevés napsütés lehet. Kisebb eső helyenként előfordulhat. A déli, délkeleti szelet élénk, a Nyugat-Dunántúlon erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a Dunántúlon 6, 10, keletebbre 1 és 7 fok között alakul, de az északkeleti határ mentén gyenge fagy is lehet. A csúcsérték általában 15 és 21 fok között várható, de északkeleten pár fokkal hűvösebb lehet.
Fotó megosztása:
sotet_felhok_esosav_eso
Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult égre van kilátás, de átmenetileg szakadozhat, vékonyodhat a felhőzet. Eső, záporeső több helyen is előfordulhat. A szél többnyire mérsékelt lesz. A hőmérséklet hajnalban 4, 11, délután általában 13, 19 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
erosen_felhos_osz_to
Csütörtökön a fátyolfelhős tájak mellett lesznek vastagabb felhőzettel borított országrészek is. Kisebb eső helyenként fordulhat csak elő. A déli, délnyugati szél a nyugati tájakon megerősödik. A hajnali 3, 11 fokról délutánra általában 16 és 22 fok közé melegszik fel a levegő.
Fotó megosztása: