Lassan véget érnek a ködös napok, de a hétvégén is sok felhő marad, és az eső is eleredhet több helyen. A hőmérséklet közben felfelé kúszik, így a télies fordulat egyelőre elmarad.
Csütörtökön nagyrészt borult, párás, egyes részeken tartósan ködös idő várható, de főként a keleti, északkeleti megyékben a szakadozott felhőzet mellett lehet több-kevesebb napsütés. Délutántól az ország nyugati felén egyre több helyen előfordulhat eső, a ködös részeken szitálás is lehet. A keleties szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 3 és 9 fok között alakul, de napsütés mellett ennél kissé enyhébb is lehet az idő.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
d1_p_borult_volgy_falu
Pénteken többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, a Tiszántúlon lehet szakadozottabb a felhőzet. A Tiszától nyugatra valószínű több helyen is időszakos eső, zápor. A keleties szél megélénkülhet. A minimum általában 3 és 8 fok között, a csúcsérték nyugaton 5 fok közelében, keleten, északkeleten 10 fok fölött valószínű.
Fotó megosztása:
d2_szo_telapo_bogre
Szombaton jobbára közepesen vagy erősen felhős idő valószínű, tartósan borult tájak inkább csak nyugaton, délnyugaton lehetnek. Napközben időszakosan kisebb eső, zápor előfordulhat, majd estétől már több helyen eshet. A légmozgás mérsékelt marad. A minimum -1, +6, a maximum többnyire 8 és 13 fok között várható, de a nyugati megyékben egy-két fokkal hűvösebb lesz.
Fotó megosztása:
d3_v_karacsony_fenyek
Vasárnap a nap első felében döntően borult lesz az ég, és éjjel és délelőtt még többfelé fog esni az eső. Délutánra megszűnik a csapadék, és a felhőzet is elkezd felszakadozni. A légmozgás mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között alakulhat.
Fotó megosztása:
d4_h_borult_madar
Hétfőn felhős időre van kilátás, helyenként - főként az északi tájakon - kisebb eső, zápor előfordulhat. A délnyugatias szél mérsékelt marad. Hajnalban -2, +4, délután 5, 11 fok valószínű.
Fotó megosztása:
d5_k_eso_madi
Kedden továbbra is felhős időre van kilátás, az északi tájakon néhol kisebb eső, zápor sem zárható ki. A szél mérsékelt marad. A minimum -1 és +6, a maximum 5 és 12 fok között valószínű.
Fotó megosztása: