Harminc éve figyeli a Napot a túlélő űrszonda, mutatjuk a képeket

Harminc évvel ezelőtt, 1995. december 2-án indult útnak a NASA és az ESA közös űrszondája, a SOHO. A mindössze két évre tervezett küldetés mára a napfizika egyik legsikeresebb és legtovább működő missziójává nőtte ki magát. A Földtől 1,5 millió kilométerre kering, olyan ponton, ahol zavartalanul láthat rá a Napra — éjjel-nappal, megszakítás nélkül.

A szonda története tele van drámai pillanatokkal: alig két és fél év után irányíthatatlanná vált, eltűnt a kapcsolat, és három hónapig tartott, mire a nemzetközi csapat rátalált és újraélesztette. Néhány hónappal később a stabilizáló giroszkópok adták meg magukat, de a mérnökök új szoftverrel megoldották, hogy a SOHO gyroszkóp nélkül is folytathassa útját — ezt a trükköt azóta is használja.

A kitartás bőségesen megtérült. A SOHO a napkutatás úttörője lett: először mutatta meg a Nap belső plazmaáramlásait, feltárta, hogy a csillag belsejében egyetlen hatalmas „szállítószalag” kering 22 éves ciklusban, és kiderítette, hogy a Nap teljes fénykibocsátása valójában csak tizedszázalékokat ingadozik. Az extrém ultraibolya sugárzás viszont megduplázódik a napmaximum idején — ez komoly hatással van bolygónk felsőlégkörére.

A SOHO a Földet védő űridőjárás-előrejelzés kulcsszereplőjévé vált, annyira, hogy 2020-ban amerikai törvényben is rögzítették a rendszer fontosságát. Emellett világrekorder üstökösvadász: 2024-ben érte el az 5000 felfedezett üstököst — többségüket lelkes amatőrök találták meg a szonda felvételein.

A küldetés örökségét ma a Solar Orbiter, a Solar Dynamics Observatory és a Parker Solar Probe viszi tovább, de a SOHO továbbra is működik, és minden nap friss adatokat küld a Napról.

Három évtized után úgy tűnik, a világűr egyik legkitartóbb űrszondája még sokáig velünk marad — és továbbra is segít megérteni legfontosabb, ám sokszor kiszámíthatatlan csillagunkat: a Napot.

A SOHO harminc, extrém ultraibolya hullámhosszon készült felvételeiből összeállított montázs lenyűgöző képet ad a Nap ciklikusan változó arcáról. A legerősebben fénylő képek a napmaximum idején születtek, amikor a csillag mágneses tere a legaktívabb, és forró, ilyenkor több millió fokos gáz árasztja el a koronát. A SOHO közel három darab, egyenként 11 éves napciklust követett végig, amelyek során a Nap aktivitása felerősödik, majd lecseng.

A szonda Extreme Ultraviolet Imaging Telescope műszerével készített 30 felvételből összeállított montázs pillanatképet ad arról, hogyan változik csillagunk arca. A legfényesebb képek a napmaximum idején készültek, amikor a Nap mágneses mezeje tekeredik, átrendeződik. Ennek a fokozott mágneses aktivitásnak köszönhetően a Nap erősebben sugároz az extrém ultraibolya tartományban, és gyakrabban bocsát ki töltött részecskéket az űrbe. Az egyes felvételek 28,4 nanométeres hullámhosszon készültek, és a Nap légkörében, a koronában található, mintegy kétmillió Celsius-fokos gázt mutatják.

A Nap képeiből álló montázs két és fél egymásba fűzött, fejjel lefelé fordított „V” alakot formáz. A lánc mentén a Nap képei váltakozva sötétebbek, kevés aktivitással (a lánc bal és jobb oldala), illetve fényesebbek, több aktív területtel (a lánc közepe, a fejjel lefelé fordított „V”-k csúcsán).

Forrás: ESA