Kettészakad az ország: kemény tél havazással, illetve enyhülés ónos esővel

2026. január. 13 4:51

Melegfront alakítja időjárásunkat, amelyből hazánk északkeleti harmadán kiadós havazás várható, másutt egyre inkább az eső, ónos eső lesz a jellemző.

Kedden nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, elsősorban délnyugaton szakadozhat a felhőzet. Az ország északkeleti, keleti harmadán-felén tartós havazás várható. Eközben nyugat felől fagyott esőbe, ónos esőbe, majd esőbe vált a csapadék hazánk nyugati, délnyugati felén, miközben gyorsan szűnik is. A déli tájakon megélénkül a délies szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet -8 és +7 fok között alakul, délnyugatról északkelet felé haladva számíthatunk az egyre alacsonyabb értékekre. Késő este -10, +4 fok valószínű.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Melegfront

Egy markáns melegfront éri el térségünket, amely északkeleten havazást, másutt pedig veszélyes ónos esőt okoz, így jelentősen megnő a balesetveszély. A frontérzékenyeknél fejfájás, vérnyomás-ingadozás és keringési panaszok jelentkezhetnek, emellett az ízületi fájdalmak felerősödésére is számítani kell.

A légnyomás csökken, majd emelkedni kezd.