Érkezik az újabb hidegfront – mutatjuk, nyárias meleg vagy hűvös őszi idő vár-e rád!

2026. szeptember. 16 13:38

Csütörtökön hidegfront éri el hazánkat, amelynek hatására az északnyugati tájakon jelentősen visszaesik a hőmérséklet, ugyanakkor az ország délkeleti felén nyárias melegeben lesz részünk.

Csütörtökön a vastagabb felhősáv – miközben szakadozik – tovább halad keleti, délkeleti irányba, így a Dunántúlon a nap döntő részében erősen felhős vagy borult lesz az ég, míg keleten várható a legtöbb napsütés. Elszórtan, főképp az ország északnyugati felén kisebb eső, zápor előfordulhat.

Egy-egy zivatar is kialakulhat.

A déli, délnyugati szél a Tiszántúl kivételével egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, megélénkül, olykor meg is erősödik. A csúcsérték 18 és 30 fok között alakul, északnyugatról délkelet felé haladva számíthatunk magasabb értékekre.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Elkerülnek a frontok a következő napokban. A kellemetlen tünetek fokozatosan elmúlnak.

A légnyomás emelkedik.