Nagy lendülettel terjeszkedik a Szahara

De nem csak a Szahara terjeszkedése, ami félelmetes, hanem az időzítés. Ugyanis az történik minden afrikai nyár folyamán, amikor általában több eső van, hogy az egykor zöld növényzet kiszárad. Nem esik csapadék, és ezzel lehetővé teszi a sivatag határainak kiterjedését.

Ha váratlanul egy hurrikán érkezik, az a kormány és a emberek figyelmét is felkelti. A sivatag előrehaladása hosszú ideig tart és sok-sok év alatt több országot is elfoglalhat. Nem hírértékű, mint egy hurrikán. Ez a dolog a küszöb alatt kúszik be az életünkbe.

A tanulmányt a Journal of Climate-ben tették közzé. A szerzők azt állítják, hogy bár a kutatásuk csak a Szaharára összpontosít, sugallja, hogy az éghajlatváltozás más forró övi sivatag terjeszkedését is okozhatja – ami potenciálisan durva gazdasági és emberi következményekkel járna.
A sivatagok szubtrópusi régiókban alakulnak ki a Hadley cellának köszönhetően. A Hadley cella a globális légkörzés része. A meleg levegő  a trópusok közelében az egyenlítőnél emelkedik, eső és zivatarok alakulnak ki. Amikor a levegő eléri a légkör tetejét, északi és déli irányba terül el a pólusok felé. Nem süllyed le, amíg a szubtrópusi öv fölé nem ér, de ahogy ez is megtörténik, a levegő felmelegszik és kiszárad. Itt alakulnak ki a sivatagok és más olyan területek, amelyek szinte egyáltalán nem esik eső.

Az éghajlatváltozás valószínűleg kiterjeszti a Hadley cellát, ami a szubtrópusi sivatagok északi elterjedését eredményezi. Ugyanakkor a Szahara déli irányú kúszása azt sugallja, hogy további mechanizmusok működnek a háttérben. Valószínűleg az Atlanti-óceán egy  természetes éghajlat-ciklusa, az AMO (Atlanti-óceán Multidecadal Oszcillációja) lehet a felelős. Az Északi- Atlanti-óceán hőmérséklete 50 és 70 évenként hideg és meleg szakaszok között ingadozik. A meleg ciklusok a szubtrópusi területekre szállítanak esőt, és a hideg ciklusok távol tartják a csapadékot. Az ember által okozott éghajlatváltozás növelheti a száraz ciklus intenzitását és hosszát.

Kutatásuk szerint az AMO eddig olyan pozitív fázisban volt, amely több esőt szállított a Szahara közelében az 1930-as évektől az 1960-as évek elejéig. Ezután 40 évig tartó negatív ciklusra váltott. Az 1980-as évek szárazsága – a 20. század legintenzívebbje – az utóbbi szakasznak tulajdonítható, és ezt tetézte az üvegházhatású gázok magas szintje a légkörben.

A második fázisban a Szahara többnyire délre indul, és egy sokkal trópusibb területre lép, amelyet Szahel-övezetnek nevezünk. Ennek hatása a Csád-tó vízgyűjtőjén látható. A víz szintje hirtelen leesik, a tó kiürül.  Nem tulajdonítjuk ezt a változást csak az esőnek. Emeberi tevékenység is csökkenti a tó vízfelületét. De ez egy nyilvánvaló, látható tényező, és egyértelműen azon a területen fekszik, ahol a Szahara dél felé halad.

Afrika az ember által okozott éghajlatváltozásban a legkevésbé felelős kontinens. Azonban az egyedülálló tulajdonságai miatt ez a leginkább sérülékeny és veszélyeztetett. Például a szárazföldi területe majdnem egyenletesen oszlik meg a déli és az északi félteke között, így számos éghajlati zóna alakult ki rajta. Amikor a kutatás  elindult, hogy jellemezze az évszázados tendenciákat, akkor még csak Afrika északi féltekén lévő felére összpontosított. Az eredmények azért lenyűgözők, mert mindez a nyári szezonban történik, amikor Afrika az eső legnagyobb részét kapja. Ez egy nagyon fontos időszak a mezőgazdaság számára. Mégis ekkor haladt dél felé a leginkább a Szahara. Az esős évszakot a sivatag kiterjedésének időszaka váltotta fel, anélkül, hogy az érintett kormányok, Csádot és Szudán, észrevette volna.

A jövőbeli követelmények az olyan országok számára, amelyek az eső hiányában már érintettek: a vízforrás-tervezés, a vízhasználat és a hosszú távú tervezés.