A jövő hét közepéig kitart a többször záporos, zivataros idő

2022. augusztus. 21 12:51

A jövő hét első napjaiban még jelentős csapadék érkezhet hazánk területére. Elszórtan számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására, napsütésből kevesebb jut.

Hétfőn nagyrészt erősen felhős vagy borult idő várható, kisebb szakadozások, vékonyodások előfordulhatnak a felhőzetben. Többfelé várható zápor, zivatar, a Dunántúl nyugati részén inkább csak eső lesz a jellemző. A zivatarokhoz elsősorban felhőszakadás társulhat. A Dunántúlon az északi, északnyugati irányú szél nagy területen megélénkül, nyugaton erős lökések is kísérhetik. Másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a változó irányú légmozgás. Zivatarok környezetében erős széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 20 és 25 fok között várható, de a tartósabban csapadékos nyugati megyékben pár fokkal hűvösebb is lehet, míg a Dunától keletre általában 23 és 28 fok között várható, de az északkeleti megyékben pár fokkal melegebb is lehet.

 

KEDD

  • A fátyolfelhőzet és a sokfelé erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett több-kevesebb napsütés is lehet.
  • Több helyen előfordul eső, zápor, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél időnként megerősödik, zivatarban viharos lökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21, 28 fok között alakul, de északkeleten 29, 32 fok is valószínű.

 

SZERDA

  • A fátyolfelhőzet és a sokfelé erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett több-kevesebb napsütés is lehet.
  • Szórványosan valószínű zápor, zivatar.
  • Az északi szelet a Nyugat-Dunántúlon élénk, zivatarban erős vagy viharos lökések kísérhetik.
  • Hajnalban 12, 18, a délutáni órákban 25, 32 fokot olvashatnak le a hőmérőkről.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, fátyolfelhők is lesznek, emellett általában több órára kisüthet a nap.
  • Elszórtan kialakulhat zápor, zivatar.
  • Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás, de zivatarban erős vagy viharos széllökések is lehetnek.
  • Hajnalban 12, 18 fok várható.
  • A csúcshőmérséklet általában 26 és 32 fok között valószínű.

 

PÉNTEK

  • A gomoly- és fátyolfelhők mellett általában több órára kisüt a nap.
  • Helyenként előfordulhat zápor, zivatar.
  • Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A hajnali 13, 20 fokról általában 28 és 32 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

SZOMBAT

  • A gomoly- és fátyolfelhők mellett általában több órára kisüthet a nap.
  • Helyenként előfordulhat záporeső, zivatar.
  • Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A hajnali 13, 20 fokról általában 28 és 33 fok közé melegszik fel a levegő.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás