Hétfőn lesz a legmelegebb

2017. szeptember. 09 12:57

Egészen a jövő hét elejéig van utánpótlása a meleg levegőnek. Hétfőn délután, este átvonul felettünk egy hidegfront, amely jelentős lehűlést hoz magával.

Holnap eleinte túlnyomóan napos időre számíthatunk, majd délután nyugat felől megnövekszik a fátyol-, illetve a gomolyfelhőzet, és estefelé a Nyugat-Dunántúlon néhol zápor, esetleg zivatar is kialakulhat. A déli szél többfelé megélénkül, elsősorban a Kisalföldön megerősödik, zivatar környezetében viharos széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 30 fok között alakul.

 

hétfő

  • Alapvetően napos idő várható többnyire kevés fátyolfelhővel, estefelé a Dunántúlon már több gomolyfelhővel.
  • Nyugaton zápor, zivatar is kialakulhat.
  • A délkeleti, déli szél többfelé megerősödik, de szélerősödés zivatar környezetében is lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.

 

kedd

  • Keleten is megnövekszik a felhőzet és napközben többnyire borult idő várható, majd estefelé nyugaton lehet szakadozottabb a felhőzet.
  • Többfelé valószínű eső, zápor, elsősorban a keleti országrészben zivatar.
  • Az északnyugatira forduló szél több helyen viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet nagyobbrészt 17 és 24 fok alakul, a Tiszántúlon lesz a melegebb.

 

szerda

  • Nyugat, északnyugat felől csökken a felhőzet és több órára kisüt a nap.
  • Csapadék már nem valószínű.
  • A délnyugatira forduló szél megélénkül, északnyugaton meg is erősödik.
  • A hőmérséklet kora reggel 7 és 13, délután 20 és 26 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Több órára kisüt a nap, majd délután, este északnyugat felől megnövekszik a felhőzet.
  • Kora este északnyugaton már zápor, zivatar is valószínű.
  • A délnyugati szél erős, helyenként viharos lesz, majd este a Dunántúlon már az északnyugati szél lesz többször viharos.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között valószínű.

 

péntek

  • Többnyire erősen felhős, borult lesz az ég.
  • Több helyen valószínű eső, zápor.
  • Élénk lesz az északnyugati szél.
  • A hőmérséklet hajnalban 9 és 15, délután 16 és 22 fok között valószínű, keleten lesz a melegebb.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

A tegnapi melegfronti hatás után most a hidegfrontra érzékenyeket terheli meg az időjárás. Ilyenkor aluszékonyság, reakció idő növekedés, szédülés, ízületi panaszok, alvászavarok és vérnyomás ingadozás előfordulhat.
A légnyomás emelkdik.