Tavasziasan enyhe idő várható a hétvégén

2024. február. 03 4:41

Enyhe lesz az idő szombaton, és a nap is sok helyen előbukkan. Csak a megélénkülő, akár viharossá fokozódó szél rontja majd az összképet.

Szombaton tovább szakadozik, csökken a felhőtakaró, és általában változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel. Az ország délnyugati harmadában és az Észak-Alföld térségében napközben többnyire kevésbé felhős idő lehet a jellemző, sok napsütéssel, míg északnyugaton, a Dunakanyar térségében és a keleti országrészben általában erősen felhős, borult maradhat az ég. Délutántól ismét növekszik a felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet nagy területen kísérik erős, főként a hegyekben viharos lökések. Délnyugaton és északkeleten ugyanakkor gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 8 és 14 fok között változik, de az északkeleti határszélen kissé hidegebb lehet. Késő este 1, 9 fok várható.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés.

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

Változékony időjárásra számíthatunk, a Nyugat-Dunántúlon hidegfronti, másutt melegfronti hatással. A frontérzékenyek szervezetét megviselheti ez az időjárási helyzet. Előfordulhat ízületi panasz, fejfájás, reakcióidő növekedés.

A légnyomás emelkedik.