13 fokig melegszik az idő

2024. január. 21 13:14

Változékony időben lesz részünk a jövő héten, frontokkal tarkított napok elé nézünk. Jelentős enyhülés kezdődik, a hét közepén tavaszt idéző hőmérséklettel, azonban viharos szél és záporok törnek borsot az orrunk alá.

Hétfőn a köd, rétegfelhőzet kiterjedése északkeleten lassan csökken, másutt fátyolfelhők zavarják, majd egyre inkább szűrik is a napsütést. Az északnyugati, északi részeken késő délutánra be is borulhat az ég. Csapadék késő estig még nem várható, de ekkor ónos eső, eső már előfordulhat északnyugaton. A déli szelet élénk, az Észak-Dunántúlon helyenként erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között várható, de a felhősebb, párásabb északkeleti területeken ennél hűvösebb is lehet.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés.

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

13 fokig melegszik az idő

1 / 6
Kedd éjjel erősen felhős vagy borult lesz az ég. A frontfelhőzet napközben kelet felé halad, a délutáni órákban elhagyja hazánkat. Mögötte általában derült vagy kissé fe...lhős, napos időre számíthatunk. Éjszaka, reggel többfelé várható eső, ónos eső, havas eső, főleg északkeleten, keleten havazás is előfordul, majd a csapadékzóna délután elhagyja a Tiszántúlt is. Mögötte már csak egy-egy futó zápor, hózápor lehet. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet -4 és +1 fok között várható, fagyzugokban lehet ennél hidegebb. A maximum többnyire 6 és 11, északkeleten 0 és +5 fok között valószínű.
Fotó megosztása: