39 fokkal ér csúcsára a hőség

2023. július. 16 13:14

Hétfőn gyenge hidegfront éri el hazánkat, amelyet szerdán és pénteken újabbak követnek. Hatásukra lassan, fokozatosan mérséklődik a hőség.

Hétfőn sok napsütésre számíthatunk fátyol- és gomolyfelhők mellett. Főként az ország északi felén szórványosan lehetnek záporok, zivatarok, amelyeket akár felhőszakadás is kísérhet. A nyugatira, északnyugatira forduló szél megélénkül, zivatarok környezetében akár viharos lökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 38 fok között várható, de délkeleten egy-egy helyen 39 fok sem kizárt.

 

kedd

  • Napos időre van kilátás, gomoly- és fátyolfelhőkkel.
  • Általában száraz idő lesz, legfeljebb egy-egy zápor fordulhat elő.
  • Többfelé megélénkül az északi, északnyugati szél.
  • Hajnalban 16, 23, délután 30, 36 fok között alakul a hőmérséklet.

 

szerda

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződés, illetve a fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütésre számíthatunk.
  • Több helyen valószínű záporeső, zivatar, helyenként heves zivatar is kialakulhat.
  • A déli, majd északnyugati szél néhol megerősödik, zivatarban viharos lökések is lehetnek.
  • A minimum-hőmérséklet 14, 22, a maximum 28 és 35 fok között várható, északkeleten mérhetik az alacsonyabb, a déli határvidéken a magasabb értékeket.

 

csütörtök

  • Sok napsütés várható, gomoly- és fátyolfelhőkkel.
  • Helyenként kialakulhat záporeső, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél néhol megélénkül, zivatarban megerősödhet.
  • A hajnali 14, 22 fokról 28 és 34 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

 

péntek

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződésre és fátyolfelhőzetre is számíthatunk.
  • Több helyen előfordulhat záporeső, zivatar.
  • A szél zivatar környezetében megerősödik.
  • Hajnalban 14, 22, délután 27, 34 fok valószínű.

 

szombat

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés valószínű.
  • Több helyütt kialakulhat zápor, zivatar.
  • Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északnyugati szél, zivatarban viharos lökések is lehetnek.
  • A minimum-hőmérséklet 15, 22, a maximum 26 és 32 fok között várható.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás