A hét közepén komolyabb változás várható időjárásunkban

2020. január. 20 13:12

Szerda délután, este újabb hidegfront éri el hazánkat, amelynek hatására országszerte felszakadozik a felhőzet. Csütörtökön és pénteken már sok napsütésre számíthatunk.

Kedden az ország nagy részén erősen felhős vagy borult, párás, foltokban ködös idő lesz, csak helyenként – északnyugaton és a magasabban fekvő tájakon – süthet ki a nap. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, ónos szitálás, hószállingózás előfordulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, azonban a Kisalföldön a délnyugati szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -6 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában -1 és +3 fok között, de a naposabb helyeken 5 fok körül alakul.

 

szerda

  • Éjszaka többfelé párássá válik a levegő, főként az északi megyékben köd is képződhet.
  • Délelőtt javulnak a látási viszonyok, de az ország nagy részén marad a szakadozott rétegfelhőzet, több napsütésre délután számíthatunk.
  • Napközben csak jelentéktelen szitálás, hószállingózás fordulhat elő, késő délutántól viszont északkeleten már hózáporok is lehetnek, illetve ónos eső sem teljesen kizárt.
  • Napközben a délnyugati szelet az Alföldön élénk, késő délutántól az északnyugati szelet a Dunántúlon erős lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -9, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +6 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Éjszaka egy hidegfront vonul át, emiatt megvastagszik a felhőzet.
  • Az északkeleti tájakon kisebb csapadék is lehet (hózáporok, esetleg ónos eső).
  • Napközben csökken a felhőzet, az ország nagy részén sok napsütésre számíthatunk, csak a déli, délnyugati tájakon maradhat felhős az ég, ekkor már csapadék sem várható.
  • Az északnyugati, északi szél reggelig többfelé, később már csak északkeleten lehet élénk, egy-egy helyen erős.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 6 fok között valószínű.

 

péntek

  • Gyengén felhős, napos, száraz idő várható, bár éjszaka (nagyobb eséllyel az északi tájakon) köd képződhet.
  • A délkeletire, délire forduló szél megélénkül, az Észak-Dunántúlon megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és -9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között valószínű.

 

szombat

  • Nyugat felől befelhősödik az ég, csak kis területen lehetnek napos időszakok.
  • A nap második felében már sokfelé számíthatunk gyenge esőre.
  • A délnyugati szél mérsékelt, a Dél-Dunántúlon élénk lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 9 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • Felhős idő várható éjszakai ködképződéssel, hosszabb napos időszakok csak kis területen lehetnek.
  • Kisebb eső inkább a déli tájakon alakulhat ki.
  • Általában mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Cassandra nevű ciklon még ma és holnap is felettünk örvénylik. Napok óta tart ez a változékony, borult, csapadékos idő.

A légnyomás emelkedik.