A hét közepén már 13 fok is lehet

2021. január. 18 5:16

Jelentős változás előtt áll időjárásunk, ugyanis keddtől erős délnyugati szél kíséretében melegedés veszi kezdetét. Legkésőbb az északkeleti megyékben élők fogják megtapasztalni az enyhülést.

Hétfőn a keleti, északkeleti országrészben felhősebb égkép lesz a jellemző, de a délelőtti óráktól nyugat felől is elkezd megnövekedni, megvastagodni a felhőzet. A legtöbb napsütésre a középső tájakon számíthatunk. Késő délelőttől a Dunántúlon, főként annak északi és nyugati tájain egyre több helyen havazhat. Az északnyugati, nyugati szelet napközben élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet +1 és -6 fok között várható, délnyugaton lesz enyhébb az idő. Késő este -2, -7 fok valószínű.

 

kedd

  • Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Szórványosan előfordul hószállingózás, havazás, eleinte bárhol, majd egyre inkább keleten, északkeleten.
  • A késő délutáni, esti óráktól főleg az ország északi felén hullhat többfelé csapadék: hó, majd elsősorban északnyugaton, illetve a középső országrészben havas eső, eső, néhol esetleg ónos eső is.
  • A délnyugati, déli szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és -10 fok között valószínű, de a kevésbé felhős, havas részeken néhol hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és +5 fok között várható.

 

szerda

  • Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, napközben hosszabb felszakadozások is lehetnek.
  • Több helyen, főleg keleten valószínű csapadék: hó, eső, néhol ónos eső, este már inkább eső.
  • A déli, délnyugati szél sokfelé megerősödhet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 4 és 10 fok között várható, de északkeleten hidegebb is lehet.

 

csütörtök

  • Változóan felhős idő várható, hosszabb-rövidebb napsütéssel.
  • Számottevő mennyiségű csapadék nem valószínű.
  • A déli, délnyugati szél sokfelé megerősödik, az Észak-Dunántúlon néhol viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 13 fok között alakul.

 

péntek

  • Eleinte változóan, majd napközben már jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Többfelé várható eső, zápor.
  • A déli szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 13 fok között alakul.

 

szombat

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk.
  • Többfelé várható eső, zápor, főleg északnyugaton, illetve a hegyekben helyenként havas eső, hó is hullhat.
  • Sokfelé megélénkül a délnyugati, majd a Dunántúlon az átmenetileg északnyugatira forduló szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 11 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás