A hét közepén odacsap a vihar, aztán jön az újabb időjárási fordulat

2026. június. 09 15:21

Viharos hidegfront vet véget a kánikulának: szerda este délnyugaton még leszakadhat az ég, de csütörtöktől már egy teljesen más arcát mutatja az időjárás.

Szerdán általában napos idő várható az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett, de északnyugaton felhősebb lesz az ég. Főképp az ország keleti felén elszórtan számíthatunk záporok és zivatarok kialakulására.

Estétől nyugat felől megvastagszik a felhőzet és a Dunántúlon az eső mellett záporok, zivatarok is kialakulhatnak, délnyugaton heves zivatar kialakulására is van esély.

A déli, délnyugati szél megélénkülhet, majd késő délutántól a Dunántúlon egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél, amelyet erős, néhol akár viharos lökések is kísérhetnek. Zivatarok környezetében is lehet erős vagy viharos lökés. A hőmérséklet délután általában 27 és 34 fok között valószínű, de a nyugati és az északi határ mentén ennél pár fokkal alacsonyabb értékek is várhatók.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Az esti orakban érkezik a hidegfront. Az igazi lehűlés azonban csak csütörtökön ér ide.

A légnyomás csökken.