A hét közepétől jön az enyhülés

2017. október. 30 4:46

A vasárnap átvonult erős hidegfront után normalizálódik az időjárás, de a hét első felében fagyos reggelekre és hűvös nappalokra kell számítanunk.

A napsütés mellett felhőátvonulások várhatók. Futó zápor, a hegyekben hózápor is előfordulhat. Az északnyugati szelet továbbra is erős, többfelé viharos széllökések kísérik, de a legerősebb széllökések már csak 70 – 80 km/óra között alakulnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 fok körül alakul, késő este 2, 7 fok valószínű.

 

kedd

  • Eleinte kevés lesz a felhő, több órára kisüt a nap, majd nyugat felől szakadozott felhőzet érkezik.
  • A Dunántúlon kisebb eső előfordulhat.
  • Az északnyugati szél többfelé megerősödik.
  • A hőmérséklet hajnalban -2 és +3, délután 6 és 11 fok között valószínű.

 

szerda

  • Az éjszaka képződő ködfoltok feloszlása után változóan felhős idő lesz több-kevesebb napsütéssel.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A délnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.
  • Északkeleten lesz a hidegebb.

 

csütörtök

  • A ködfoltok feloszlása után közepesen és erősebben felhős időszakok egyaránt lesznek.
  • Legfeljebb néhol lehet kisebb eső.
  • A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül, néhol meg is erősödik.
  • A hőmérséklet hajnalban 0 és +5, délután 10 és 15 fok között valószínű.

 

péntek

  • Eleinte még többször lesz erősen felhős az ég, majd csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.
  • Elszórtan eső, zápor előfordulhat.
  • Az északnyugati szél több helyen megerősödik.
  • A hőmérséklet reggel 4 és 9, délután 11 és 16 fok között valószínű.

 

szombat

  • Több órás napsütésre számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A Dunántúlon megélénkül a déli szél, másutt mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Ma fokozatosan megszűnik a fronthatás és vasárnap délután érkezik a következő hullám. A kellemetlen tünetek is elmúlnak átmenetileg. A csapadék és lehűlés hatására a parlagfű pollenkoncentrációja országos átlagban alacsony szintre csökkent.

A légnyomás emelkedik.