A hétvége már változékonyabb időt ígér

2023. február. 10 5:09

Nem lesz zavartalan a napsütés a hétvégétől kezdődően, szórványosan pedig előfordulhat majd kisebb eső, keleten, északkeleten vegyes halmazállapotú csapadék.

Pénteken túlnyomóan derült vagy kissé felhős időre van kilátás csapadék nélkül. Az ország északi felében időnként megélénkül a nyugati szél, másutt mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul. Késő este -2, -6 fok várható.

 

SZOMBAT

  • Változóan felhős idő várható hosszabb-rövidebb napsütéssel, majd a késő délutáni, esti óráktól észak felől melegfront vastagabb felhőzete érkezhet.
  • Késő délutántól, estétől elszórtan előfordulhat eső, főleg a hegyekben, illetve északkeleten, keleten vegyes halmazállapotú csapadék is lehet.
  • A délnyugati, majd északnyugati szél sokfelé megélénkül, néhol időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -9, -3 fok között valószínű, de a fagyzugos tájakon -10 foknál is hidegebb lehet.
  • Kora délután 4, 9 fokra számíthatunk.

 

VASÁRNAP

  • Éjjel jobbára erősen felhős lesz az ég. Napközben felhőátvonulásokra számíthatunk.
  • Reggelig, délelőttig elszórtan előfordulhat kisebb eső, de főleg a hegyekben és északkeleten, keleten vegyes halmazállapot is lehet.
  • Délutántól számottevő csapadék nem valószínű.
  • Az északnyugati, északi szél elsősorban a Dunántúlon helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3, +3 fok között alakul, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között várható.

 

HÉTFŐ

  • Hajnalra rétegfelhőzet, pára, köd is képződhet, amelynek egy része napközben is hosszabb ideig megmaradhat. Másutt változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel.
  • Számottevő csapadék nem várható.
  • A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad.
  • Hajnalban általában -5 és +1 fok közötti értéket mérhetünk.
  • Délutánra 3 és 9 fok közé melegszik fel a levegő.

 

KEDD

  • Éjszaka rétegfelhőzet, pára, köd is képződhet, amely napközben fokozatosan feloszlik.
  • Változóan felhős időre van kilátás több-kevesebb napsütéssel.
  • Számottevő csapadék nem várható.
  • Az északi, északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A minimum-hőmérséklet általában -5 és +2 fok között valószínű, kora délután 4, 9 fokot mérhetünk.

 

SZERDA

  • Éjjel rétegfelhőzet, pára, köd is képződhet, melynek nagy része napközben megszűnik.
  • Változóan felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napsütéssel.
  • Jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A minimum jellemzően -6 és 0, a maximum-hőmérséklet 5 és 9 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Bár egy hidegfrontnak köszönhetően picit mérséklődött a forróság, továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás emelkedik.