A hétvégén már zivatarokra is számíthatunk

2019. április. 02 5:08

A hét első felének időjárását meghatározó anticiklon fokozatosan gyengül, a hét vége felé már egyre több lesz felettünk a felhő és eső, zápor, zivatar kialakulása valószínű.

Kedden a többórás napsütés mellett az ország nyugati felében főként fátyolfelhők, míg másutt gomolyfelhők is lesznek az égen. Kisebb zápor legfeljebb a Tiszántúlon alakulhat ki. A keleti, majd a délkeletire forduló szelet élénk, és főként az Észak-Alföldön, illetve az Északi-középhegység térségében időnként erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között alakul. Késő este 5, 11 fok valószínű.

 

szerda

  • Változó mennyiségű fátyol- és gomolyfelhő lesz az égen.
  • Elsősorban a Dunántúlon alakulhat ki néhol kisebb eső, futó zápor.
  • A délkeleti szél megélénkül, délkeleten és északnyugaton megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Többnyire gyengén felhős, napos idő várható.
  • Számottevő csapadék nem várható.
  • A délkeleti szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul.

 

péntek

  • Délnyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Többfelé várható zápor, helyenként zivatar.
  • A délkeleti szél több helyen megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 16 és 21 fok között alakul, de a tartósabban csapadékos tájakon 11 és 15 fok között valószínű.

 

szombat

  • A gomolyfelhő-képződés helyenként erőteljes lesz.
  • Az ország keleti felében eleinte még zápor, esetleg zivatar előfordulhat.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Délnyugat felől egyre több helyen várható eső, zápor, esetleg zivatar.
  • A keleti szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 21 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Melegedés kezdődik a légkörben. Nedves, nyirkos idő várható. A fronthatás fokozatosan megszűnik.

A légnyomás nem változik.