A hétvégére enyhül az idő, de cserébe szakadni fog az eső

2018. december. 06 5:09

A következő napokban is változékony időben lesz részünk, szombaton újabb jelentős, országos esőre kell számítanunk. A szabadtéri programokat inkább vasárnapra időzítsük.

Csütörtökön tovább növekszik, egyre nagyobb területen meg is vastagszik a felhőzet, délután a Tiszántúlon lehetnek még kevésbé felhős körzetek. Késő délután északnyugaton már helyenként kisebb eső, este esetleg ónos eső is előfordulhat. A Dunántúl északi felén napközben megélénkül a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 5 fok között valószínű. Késő este -1, +4 fokra számíthatunk.

 

péntek

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, inkább csak délnyugaton lehet vékonyabb, szakadozottabb időnként a felhőzet.
  • Északon szórványosan, délen néhol várható eső, északkeleten havazás, ónos eső is valószínű.
  • A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -3, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 4 és 10 fok között alakul, de északkeleten várhatóan csak 1, 3 fokig melegszik fel a levegő.

 

szombat

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd késő délutántól, estétől nyugaton szakadozik, csökken a felhőzet.
  • Sokfelé várható eső, zápor, délután nyugat felől szűnik a csapadék.
  • A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél elsősorban a Dunántúlon nagy területen megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 7 fok között alakul, de északkeleten csak 0, +3 fok valószínű.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország nagy részén 5 és 10, északkeleten 2 és 5 fok között várható.

 

vasárnap

  • Nagyobbrészt erősen felhős időre számíthatunk, de naposabb időszakok is lehetnek.
  • Elszórtan eső, zápor kialakulhat.
  • A délnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között várható.

 

hétfő

  • Felhőátvonulásokra számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokkal.
  • Elszórtan eső, zápor, a hegyekben hózápor várható.
  • Az északnyugati szél többfelé megerősödik, de északkeleten legfeljebb megélénkül a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között valószínű.

 

kedd

  • Gyakran erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Szórványosan várható kisebb havazás, hózápor, helyenként havas eső, eső is lehet.
  • Az északnyugati szelet élénk, néhol erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás