A hétvégére visszatér a nyár

2021. szeptember. 23 13:24

A következő napokban egyre melegebb léghullámok áramlanak hazánk fölé, a hétvégén késő nyári melegre számíthatunk, majd jövő héten kisebb lehűlés valószínű.

Pénteken a fátyol- és gomolyfelhők mellett több-kevesebb – eleinte szűrt – napsütésre számíthatunk, viszont az ország nyugati, délnyugati régiójában túlnyomóan napos idő várható. A délután második felétől mindenütt csökkenő tendenciát mutat majd a felhőzet. Nagy területen északnyugatira fordul a légmozgás, ami a Sopron-Baja és a Miskolc-Nyíregyháza vonalak közti sávban erős, többfelé viharos lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 25 fok között alakul, északkeleten lesz a hűvösebb, míg délnyugaton a melegebb. A többfelé erős északnyugati szél sokat ront majd a hőérzeten.

 

szombat

  • Jellemzően napos, derült idő várható, napközben helyenként átmenetileg megnövekedhet a gomolyfelhőzet.
  • Reggelre pára- és ködfoltok képződhetnek.
  • Csapadék nem várható.
  • A kezdetben északnyugati, nyugati szél délies irányba fordul, és helyenként megélénkülhet.
  • Hajnalban 2 és 13 fok közé hűl a levegő, az ország északkeleti felén mérhetjük az alacsonyabb, délnyugati felén pedig az enyhébb értékeket.
  • Délutánra 21, 27 fok közé emelkedik a hőmérő higanyszála.

 

vasárnap

  • Gomolyfelhős, napos idő várható némi fátyolfelhőzettel.
  • Reggelre foltokban pára- és köd képződhet.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A szél gyenge vagy mérsékelt marad.
  • A hajnali 7, 13 fokról délutánra 23, 28 fokig melegszik fel a levegő.

 

hétfő

  • Az ország északkeleti harmadán többnyire napos, csapadékmentes idő várható.
  • Ugyanakkor másutt erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés.
  • Szórványos jelleggel fordulhat elő zápor, zivatar.
  • Általában mérsékelt marad a légmozgás, csupán zivatarok környezetében lehetnek élénk vagy erős széllökések.
  • A hajnali 7, 15 fokról délutánra 20, 26 fokig melegszik fel a levegő.

 

kedd

  • Változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel.
  • Szórványos jelleggel fordulhat elő eső, zápor akár zivatar is.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, ugyanakkor a Dunántúlon olykor megélénkül az északi szél.
  • Zivatar környezetében erős széllökések is lehetnek.
  • A hajnali 7, 16 fokról délutánra 19, 24 fokig melegszik fel a levegő.

 

szerda

  • A gyakran változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre van kilátás.
  • Eső, zápor előfordulhat.
  • Az északkeleti szél helyenként megélénkül.
  • A hajnali 7, 13 fokról délutánra 18, 23 fokig melegszik fel a levegő.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap érkezik a következő front. Addig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.