A hétvégétől lejtmenetbe kapcsol a hőmérséklet

2018. december. 27 12:32

A hétvégétől észak, északnyugat felől egyre hidegebb levegő áramlik térségünkbe, fokozatosan mérséklődik a nappali felmelegedés.

Pénteken általában felhős idő valószínű, majd késő délelőttől észak felől csökken a felhőzet, legtovább Kelet-Magyarországon marad erősen felhős az ég. Reggel, délelőtt az ország északkeleti harmadában elszórtan, majd a Tiszántúlon helyenként várható eső, zápor. Az északnyugati, nyugati szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 10 fok között alakul.

 

szombat

  • Jellemzően felhős idő valószínű, emellett hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.
  • Vastagabb felhőzet inkább keleten lehet, ott süt a legkevesebbet a nap.
  • Helyenként várható eső, zápor, főleg a hegyekben hózápor is előfordulhat.
  • Az északnyugati szél néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Szórványosan várható eső, havas eső.
  • Az északnyugati szél több helyen megerősödik, néhol viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul.

 

hétfő

  • A néhány órás napsütés mellett felhőátvonulások várhatók.
  • Szórványosan várható zápor, hózápor.
  • Az északi, északnyugati szél időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.

 

kedd

  • Közepesen és erősen felhős területek és időszakok egyaránt lesznek.
  • Helyenként hószállingózás, kisebb havazás előfordulhat.
  • A délnyugati szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között alakul.

 

szerda

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • A déli, délnyugati szél helyeként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között alakul.

 

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás nem változik.