A jelentős felfrissülésre még sokat kell várnunk

2022. június. 28 5:11

Tovább melegszik az idő, a hét második felében tetőzik a hőhullám. Bár szombaton hidegfront mérsékli a meleget, a kánikula nem szűnik.

Kedden a sok napsütés mellett inkább a Dunántúl nyugati felén várható nagyobb számban gomolyfelhő-képződés, arrafelé a késő délutáni, kora esti óráktól záporok, zivatarok kialakulására is van esély. A változó irányú szél több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 37 fok között valószínű. Késő este 24, 30 fok várható.

 

SZERDA

  • Sok napsütés várható, a Dunántúlon több gomoly-, illetve fátyolfelhővel.
  • Általában száraz időre számíthatunk, de főleg a Nyugat-Dunántúlon itt-ott kialakulhat zápor, zivatar.
  • A délkeleti szél időnként megélénkül, néhol megerősödik.
  • A minimum-hőmérséklet 14 és 23, a maximum 33 és 38 fok között valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Jobbára napos idő várható, nappali gomolyfelhő-képződéssel, főleg a Dunántúlon fátyolfelhőkkel is.
  • Általában száraz időre számíthatunk, de néhány lokális zápor, zivatar előfordulhat, nagyobb eséllyel nyugaton, délnyugaton.
  • A délkeleti szél több helyen megélénkül.
  • A hajnali 15, 23 fokról délutánra 33 és 39 fok közé melegszik fel a levegő.

 

PÉNTEK

  • Általában sok napsütés várható gomoly- és fátyolfelhőkkel.
  • Helyenként előfordulhat zápor, zivatar.
  • A déli szél több helyütt megélénkül, zivatar térségében erős vagy viharos széllökések is lehetnek.
  • Hajnalban 16, 24, délután 34, 39 fok valószínű.

 

SZOMBAT

  • A napsütés mellett átmenetileg többfelé megnövekedhet a felhőzet.
  • Több helyen előfordulhat zápor, zivatar, nagyobb eséllyel hazánk keleti felén.
  • A Dunántúlon sokfelé megerősödik az északnyugati szél, zivatar környékén viharos lökések is lehetnek.
  • Hajnalban 16, 24, délután 29, 36 fok között alakulhat a hőmérséklet.

 

VASÁRNAP

  • Változóan felhős időre lehet számítani, általában többórás napsütéssel.
  • Helyenként előfordulhat zápor, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél többfelé megélénkül.
  • A hajnali 14, 22 fokról délutánra 29 és 35 fok közé melegszik fel a levegő.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Pár fokos lehűlést hozott a front. A kültéri allergén gombák közül az az Alternária spóraszáma országosan a magas-nagyon magas tartományban alakulhat.
A parlagfű virágporának koncentrációja a következő napokban várhatóan tovább emelkedik, főleg az ország déli részén már egyre többfelé érheti el a magas szintet. Erős lesz az UV sugárzás.

A légnyomás nem változik.