Hétfőtől jóval enyhébb levegő tölti majd ki a Kárpát-medencét, amely napokig szinte fagymentes éjszakákat, és tíz fok feletti maximumokat okoz. Helyenként akár 15 fok fölé is kúszhat a hőmérséklet.
Hétfőn a gyengén és közepesen felhős ég mellett a legtöbb helyen kisüt a nap, az Északi-középhegységben viszont borult, párás marad az idő, ott fordulhat elő néhol gyenge eső. A déli, délnyugati szél az ország északkeleti negyedét leszámítva megerősödik, a Dunántúlon viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 7, 12 fok között, délnyugaton 12 fok felett, északkeleten 5 fok alatt valószínű.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
d1_k_eso_nariesernyo
Kedden a változó vastagságú felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, majd a déli, délutáni órákban nyugat, északnyugat felől frontális felhő- és csapadékzóna érkezik, amely kelet, délkelet felé haladva egyre többfelé okoz esőt, záport. Kisebb záporos csapadék már a front előterében is előfordulhat néhol. A többfelé erős déli, délnyugati szél északnyugatira fordul, ezzel együtt veszít erejéből. A minimum-hőmérséklet 0 és +7 fok között alakul. A maximum-hőmérséklet általában 10 és 15 fok között várható, de északkeleten több fokkal alacsonyabb, míg a déli határvidéken magasabb értékekre is számíthatunk.
Fotó megosztása:
d2_sze_borult_kutya
Szerdán az összefüggő frontális felhő- és csapadékrendszer várhatóan a hajnali reggeli órákban kelet, délkelet felé elhagyja az országot. Mögötte több napsütés délen, délkeleten, több felhő észak felé haladva valószínű, de inkább csak északon, északkeleten fordulhat elő néhol kisebb eső, zápor. A szél ismét délire fordul, és élénk, néhol erős lesz. A minimum -2 és +5 fok között alakul. A csúcsérték nagyrészt 7 és 12 fok között várható, de délnyugaton ennél melegebb, míg az északi határ mentén néhol több fokkal hidegebb is lehet.
Fotó megosztása:
d3_cs_felszakadozo_naplemente
Csütörtökönnapközben a változó vastagságú felhőtömbök mellett több-kevesebb napsütésre van kilátás, csupán néhol fordulhat elő kisebb csapadék. Estétől viszont záródni kezd a felhőtakaró, és egyre többfelé elered az eső. A déli, délnyugati szelet sokfelé kísérik erős, viharos lökések. Hajnalban 0, +8 fokot mérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 10 és 15 fok között valószínű, de délen ennél magasabb, míg északon több fokkal alacsonyabb is lehet.
Fotó megosztása:
d4_p_ho_hollo
Pénteken erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, és sokfelé várható csapadék: az esőt nyugat felől egyre nagyobb területen válthatja fel havas eső, hó. Az északias irányba forduló szél nagy területen megerősödik, helyenként viharossá is fokozódhat. A minimum 1 és 8 fok között, míg a maximum 2 és 12 fok között valószínű - az országban több helyen napközben fokozatosan csökkenhet a hőmérséklet.
Fotó megosztása:
d5_szo_feherseggu
Szombaton többnyire felhős időre van kilátás több helyen kisebb csapadékkal, amelynek halmazállapota nagyobb eséllyel lehet havas eső, hó. Az északias szél élénk, erős lesz. Hajnalban -4 és +1, kora délután 0 és +5 fok között valószínű a hőmérséklet.
Fotó megosztása: