A legtöbb napfényt ma és holnap zsebelhetjük be a héten

2019. február. 27 5:01

Bár a hét hátralévő napjain is lesz részünk napsütésben, a legkevesebb felhő az ország legnagyobb részén szerdán és csütörtökön valószínű.

Szerdán a Dunántúl nyugati, északnyugati részén általában napos idő ígérkezik, másutt átmenetileg megnövekszik a felhőzet. Az Alföldön tartósabban felhős tájak is lehetnek, ám néhány órás napsütés még arrafelé is valószínű. A délután második felétől északnyugat felől egyre nagyobb területen, estére országszerte kiderül az ég. Csapadék nem várható. Az északi szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik, majd estére mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között várható, keletről nyugat felé haladva lesz egyre melegebb. Késő este 0, 4 fok várható.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Reggelre helyenként (főként északkeleten) köd vagy rétegfelhőzet képződhet, amely napközben feloszlik.
  • Másutt túlnyomóan napos, gyengén felhős időre számíthatunk sok napsütéssel.
  • Csapadék nem lesz.
  • A megélénkülő nyugati, délnyugati szél megerősödhet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 20 fok között alakul, az Alpokalján lesz a legenyhébb idő.

 

PÉNTEK

  • Többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Szórványosan várható eső, zápor.
  • Az északnyugati szél helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +8 fok között alakul, a Győr-Szeged széles sávban lesz a legenyhébb az éjszaka.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 15 fok között alakul.

 

SZOMBAT

  • Általában változóan felhős lesz az ég, északkeleten több, másutt kevesebb napsütéssel.
  • Elsősorban a Dunántúlon helyenként kisebb eső, zápor előfordulhat.
  • Többfelé megélénkül, néhol megerősödik az északi, északkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 11 fok között alakul, északkeleten lesz a leghidegebb.

 

VASÁRNAP

  • Változóan felhős időre számíthatunk, többórás napsütéssel, majd megvastagszik felhőzet.
  • Elsősorban az ország északi felén elszórtan kisebb eső előfordulhat.
  • A déli, délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödhet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul, északkeleten az alacsonyabb értékekkel.

 

HÉTFŐ

  • Átmenetileg csökken, majd ismét megnövekszik a felhőzet.
  • Szórványosan várható eső, záporeső.
  • A felhőzet és csapadék időbeni alakulása igen bizonytalan!
  • A déli, délnyugati szél megerősödik, főként a Dunántúlon viharos lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 17 fok között alakul, de északkeleten kissé hűvösebb is lehet.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.