A második fele lesz kellemesebb a hétvégének

2018. április. 06 12:58

Szombaton még sok felhő lesz felettünk, csak a délutáni órákban csökken a felhőzet. Vasárnap már országszerte naposabb, melegebb időre van kilátás.

Szombaton kezdetben többnyire erősen felhős lesz az ég, majd délután szakadozik a felhőzet, néhány órára kisüt a nap. Elszórtan valószínű eső, zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat. A keleti, délkeleti szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de nyugaton kissé hidegebb lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 14 és 20 fok között várható, de délnyugaton, nyugaton csak 11, 13 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • Az időnként erősebben megnövekvő gomolyfelhők mellett sok napsütés várható.
  • Néhol zápor előfordulhat.
  • A délkeleti, déli szelet több helyen erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között alakul.

 

hétfő

  • A sok napsütés mellett délelőtt kevés lesz a felhő, majd délutántól délnyugat felől megnövekszik a felhőzet.
  • Főként a Dunántúlon eső, zápor is valószínű.
  • A déli, délkeleti szelet többfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között valószínű.

 

kedd

  • A néhány órás napsütés mellett többször erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Több helyen fordulhat elő eső, zápor, néhol zivatar is kialakulhat.
  • A déli szelet helyenként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között valószínű.

 

szerda

  • A néhány órás napsütés mellett többször erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Szórványosan alakulhat ki záporeső.
  • A délkeleti szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Változóan felhős idő valószínű többórás napsütéssel.
  • Elszórtan alakulhat ki zápor, néhol zivatar is lehet.
  • A délkeleti szél helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.