A Nyugat-Dunántúlon két napra visszatér a tél

2019. május. 03 12:56

A hétvégén felettünk örvénylő ciklon szélsőséges időjárási viszonyokat okoz hazánkban. A Nyugat-Dunántúlon január végét, február elejét idéző hőmérsékleti értékek várhatók vasárnap és hétfőn.

Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, emellett főként eleinte délen és keleten lehet kevés napsütés. Többfelé várható eső, zápor, elsősorban keleten néhol zivatar is kialakulhat. A délnyugati szél többfelé megélénkül, de zivatar környezetében viharos széllökés is előfordulhat. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 11 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 22 fok között alakul, délkeleten lesz a melegebb.

 

vasárnap

  • Jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Sokfelé várható eső, zápor, keleten néhol zivatar is lehet, jelentős csapadékra van kilátás.
  • Estétől, késő estétől egészen hétfő hajnalig, reggelig a Dunántúl északnyugati, nyugati részein, kiemelten az Alpokalján és a Bakonyban, a csapadék halmazállapota időszakosan esetleg átválthat havas esőre, kisebb eséllyel hóra is.
  • Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon megerősödik, sőt ott viharossá is fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 13 fok között alakul, de 8 fok alatti értékek csak hajnalban a Nyugat-Dunántúlon lehetnek.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 5 és 10, a Dunától keletre 11 és 19 fok között alakul.

 

hétfő

  • Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak késő délutántól, estétől csökken nyugat felől a felhőzet.
  • A nap első felében még többfelé várható eső, de napközben fokozatosan megszűnik a csapadék.
  • Este már csak a keleti megyékben lehet néhol gyenge eső.
  • Az északnyugati szél megerősödik, a Dunántúlon viharossá is fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 6 és 10, a Dunától keletre 11 és 16 fok között alakul.

 

kedd

  • Felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel.
  • Főként az ország keleti harmadán, negyedén lehet eső, záporeső.
  • Az északi szél szinte országszerte megerősödik, de több helyen viharossá is fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 16 fok között alakul.

 

szerda

  • Változóan felhős lesz az ég, többórás napsütés várható.
  • Estétől a Dunántúlon már lehet csapadék.
  • A délire forduló szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Eleinte többnyire erősen, majd változóan felhős idő várható.
  • Több helyen lehet eső, zápor.
  • A déli, délnyugati szél megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás