Akár fagyhat is a jövő héten

2024. szeptember. 29 4:25

A front után csökken, felszakadozik a felhőzet és mindenhol kisüt a nap. A jövő hét is napsütéssel indul, de a hét közepétől ismét egyre több felhő jelenik meg az égen. A nyugodt, felhőmentes hajnalokon akár fagypont közelébe is hűlhet a levegő.

Vasárnap nyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet, egyre nagyobb területen naposra fordul az idő. Kezdetben a középső országrészben, illetve hazánk keleti felén is erősen felhős vagy borult lesz az ég, és még előfordulhat gyenge eső, zápor – egyre kevesebb helyen. Délután a Duna-Tisza közén egy összeáramlás zóna mentén alakulhat ki néhol zápor, emellett ott maradhat legtovább felhős az ég. A Dunántúlon és a keleti harmadban erős, néhol viharos lesz az északi, északnyugati szél, másutt legfeljebb élénk széllökések várhatók. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13 és 18 fok között, a késő esti 8 és 12 fok között valószínű.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

Bár középpontja keletebbre húzódik, frontjai még mai is felettünk lesznek. A sok felhő a hangulatunkat is kedvezőtlenül befolyásolja.

A légnyomás nem változik.