Áprilisi idővel búcsúzik az idei tél

2024. február. 24 13:52

A következő napokban jelentősen melegszik időjárásunk. A hőmérséklet kedden már többfelé a 20 fokot is meghaladhatja.

Vasárnap a középső és déli országrészben fokozatosan megemelkedik, gomolyosodik a köd, illetve rétegfelhőzet, így a többi országrészhez hasonlóan közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, több órára a nap is kisüt. A déli, délutáni órákban délnyugat felől viszont megnövekszik a felhőzet. Estig csapadék nem valószínű, majd a nyugati és délkeleti tájak kivételével szórványosan lehet számítani esőre, záporra. A déli, délkeleti szelet helyenként élénk, északnyugaton néhol erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 17 fok között valószínű.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés.

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Fagyos reggelek következnek. Meghozta a sarkvidéki hideget a hidegfront, ami átvonult tegnap hazánkon. Nyomában még ma is erős lesz a szél. A kellemetlen tünetek fokozatosan elmúlnak. A hideg idő főként az idősek, krónikus betegek és a keringési problémákkal élők számára veszélyes. Alacsony hőmérsékleten az erek összehúzódnak, ami vérnyomás-emelkedést okozhat, növelve a szív- és érrendszeri események, például a szívinfarktus és a stroke kockázatát.

A légnyomás nem változik.