Az egész hetünket megkeseríti az erős szél

2022. január. 17 5:12

A héten több hidegfront is átvonul. Hatásukra gyakran megerősödik, viharossá fokozódik a nyugati, északnyugati szél.

Hétfőn általában felhős idő valószínű, inkább csak délelőtt lesznek rövidebb napos időszakok. Délután átmenetileg beborul az ég, majd este északkelet, észak felől gyorsan csökken a felhőzet. Délelőtt csak néhol lehet gyenge eső, délutántól az észak felől érkező csapadékzónából időszakos eső több helyen előfordulhat. Síkvidéken havazásra minimális az esély, a hegyekben lehetnek hózáporok. Nagy területen kísérik viharos lökések az északnyugati, nyugati szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 5 és 10 fok között alakul. Késő este -2, +3 fok valószínű.

 

kedd

  • Az ország nagy részén napos idő valószínű, de helyenként számítani lehet felhősödésre, főleg az északkeleti megyékben, majd fátyolfelhők is sodródnak térségünk fölé.
  • Éjjel délnyugaton helyenként még előfordulhat kisebb vegyes halmazállapotú csapadék, aminek napközben már kicsi az esélye.
  • Az északnyugati szél sokfelé megerősödik, néhol még viharossá fokozódhat, majd a nap második felében mindenhol csillapodni kezd a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugos, illetve szélvédett keleti, északkeleti körzetekben hidegebb is lehet.
  • Kora délután általában 3, 8 fokot mérhetnek.

 

szerda

  • Az ország nagyobb részén fátyolfelhős, több órás szűrt napsütésre számíthatunk.
  • Éjjel és hajnalban helyenként köd képződhet, amely néhol csak lassan oszlik fel.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • A déli, délnyugati szél sokfelé megélénkül.
  • A minimum-hőmérséklet az ország nagy részén -7 és -1 fok között várható, keleten azonban helyenként -11, -8 fokot is mérhetnek.
  • A csúcsérték többnyire 1 és 7 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Felhőátvonulások várhatók, több-kevesebb napsütéssel.
  • Szórványosan valószínű vegyes halmazállapotú csapadék (zápor, havas eső zápor, majd egyre inkább hózápor).
  • A délnyugati, majd a nyugati, északnyugati szél nagy területen megerősödik, többfelé viharossá fokozódik.
  • Hajnalban általában -7, 0, a kora délutáni órákban jobbára 4, 10 fokot olvashatnak le a hőmérőkről.

 

péntek

  • Felhőátvonulásokra számíthatunk, hosszabb-rövidebb napsütéssel.
  • Elszórtan előfordulhat hózápor.
  • Továbbra is erős, sőt helyenként viharos lökések kísérik az északnyugati, nyugati szelet.
  • A hajnali -11, -1 fokról általában 0 és +5 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

szombat

  • Felhőátvonulások várhatók, több-kevesebb napsütéssel.
  • Helyenként kialakulhat hózápor.
  • Az északnyugati, északi szelet sok helyütt erős lökések kísérhetik.
  • Hajnalban -11, -2, kora délután általában -1, +5 fokot regisztrálhatnak.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.