Éjszaka megérkezik a napok óta várható hidegfront, amely hűvösebb levegőt szállít hazánkba. A maximumok 30 fok alatt maradnak, és zivatarokra, felhőszakadásra is van esély, főként az éjszakai órákban.
Szerdán északnyugat felől fokozatosan felszakadozik, átmenetileg csökken is a felhőzet, majd kisebb-nagyobb felhőtömbök sodródnak fölénk. A délnyugati, déli országrész a nap nagyobb részében felhős maradhat, ott eső, zápor is valószínű, míg északkeleten zivatarok is kialakulhatnak, sőt egy-egy heves zivatar sem kizárt. Estefelé nyugat, északnyugat felől újabb záporok, zivatarok érkezhetnek. Az északnyugati szél többfelé lesz élénk, néhol erős, zivatarok környezetében pedig viharos lökések is előfordulhatnak. A maximum-hőmérséklet többnyire 23, 28 fok között alakul, az Alföldön azonban 29, 30 fok is lehet, míg a tartósabban felhős, csapadékos délnyugati, déli tájakon ennél hűvösebb maradhat az idő.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
d1_cs_fecske
Csütörtökön a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre számíthatunk. Északkeleten és délnyugaton lehetnek összefüggőbb felhőtömbök. Többfelé, főként az utóbb említett országrészekben lehet eső, zápor, zivatar. Az északnyugati, nyugati szél továbbra is élénk, erős lesz, de emellett zivatarokhoz is társulhatnak erős, viharos széllökések. A minimum-hőmérséklet 13, 19, a csúcsérték jellemzően 24 és 28 fok között valószínű, de a keleti tartósabban felhős, csapadékos tájakon ennél néhány fokkal hűvösebb lehet.
Fotó megosztása:
d2_p_taj
Pénteken a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható, az északkeleti harmadban összefüggőbb lehet a felhőzet. Erre haladva növekvő eséllyel fordulhat elő zápor, zivatar. Az északnyugati, nyugati szél továbbra is élénk, néhol erős lesz. A hőmérséklet hajnalban 9, 17, délután 22, 28 fok között alakul.
Fotó megosztása:
d3_szo_taj
Szombaton napos időre van kilátás többnyire kevés gomolyfelhővel, de északkeleten több lehet a gomoly, arrafelé néhol zápor, zivatar is előfordulhat. A nyugatias szél helyenként megélénkülhet. Hajnalban 10, 18, délután 25, 31 fok valószínű.
Fotó megosztása:
d4_v_lufi
Vasárnap napos időre számíthatunk kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Néhol zápor, esetleg zivatar nem kizárt. A déli, délnyugati szél helyenként megélénkül. Hajnalban 11, 20, délután 28, 35 fok valószínű.
Fotó megosztása:
d5_h_malna
Hétfőn a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütésre lehet számítani, azonban északnyugat, nyugat felől növekszik a záporok, zivatarok kialakulási esélye. A délies szél megélénkül, néhol meg is erősödhet, majd egyre nagyobb területen északnyugati, északi irányba fordulhat és tovább erősödhet. A minimum-hőmérséklet 13, 23, a maximum-hőmérséklet 28, 37 fok között valószínű.
Fotó megosztása: