Az időjárás ma még a telet idézi

2018. március. 03 5:24

A február utolsó napjaiban kezdődött kemény, téli idő már nem tart sokáig, csak egy-két napig kell elviselnünk a szokásosnál több fokkal hidegebb időjárást.

Szombaton átmenetileg több helyen felszakadozik a felhőzet, majd délután délnyugat felől ismét beborul az ég. Kezdetben délkeleten, este a nyugati határvidéken kisebb havazás előfordulhat. Az északi, északnyugati szél élénk, főként északkeleten időnként erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +2 fok között alakul, késő este -1, -6 fok várható.

 

vasárnap

  • Kezdetben általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd késő délelőttől délnyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet és több órára kisüt a nap.
  • Nyugaton és délen hószállingózás, gyenge havazás előfordulhat.
  • A déli, délkeleti szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és -8 fok között alakul, de a kevésbé felhős tájakon -10 fok is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és +4 fok között várható.

 

hétfő

  • Eleinte a legtöbb helyen napos idő várható, miközben délnyugat felől megnövekszik, délutántól meg is vastagszik a felhőzet.
  • Napközben csapadék nem valószínű, majd estétől több helyen valószínű eső, nyugaton hó is, néhol ónos eső is lehet.
  • A délkeleti, keleti szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és -10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között valószínű.

 

kedd

  • Többnyire erősen felhős vagy borult időre számíthatunk.
  • Többfelé várható eső, északon és nyugaton havazás is.
  • Hajnalban és este néhol ónos eső előfordulhat.
  • A délkeleti szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +1, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között valószínű.

 

szerda

  • Többnyire erősen felhős időre van kilátás.
  • Többfelé várható eső.
  • A délies szelet élénk lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 10 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható.
  • Többfelé várható újabb eső.
  • Általában gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.