Az időjárásból nem fogjuk kitalálni az ősz beköszöntét

2025. augusztus. 30 12:45

A hétvégi csapadékos időt követően hétfőn már ismét országszerte napos, nyári időre van kilátás, és a távolabbi kilátások sem tartogatnak őszies időjárási körülményeket.

Vasárnap általában felhős idő várható, délután – nagyobb eséllyel a nyugati tájakon – már szakadozhat, gomolyosodhat a felhőzet. Délelőtt inkább a Dunántúlon lehet több helyen csapadék, majd délután már egyre inkább a Dunától keletre alakulnak ki záporok, zivatarok. Az északnyugati, nyugati szél a Dunántúlon megélénkül, több helyen meg is erősödhet, keletebbre inkább csak a zivatarok környezetében fordulhat elő átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 30 fok között valószínű. 

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség, alvászavar, nyugtalanság, koncentrációs problémák, tompább reflexek, ingerültség, hangulatingadozás.

A légnyomás emelkedik.