zaporos_buzatabla_nyar
Hétfőn derült, napos idő várható, fátyolfelhők lehetnek az égen. Késő délután, estefelé északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, északnyugaton, északon ekkortól záporok, zivatarok is előfordulhatnak, heves zivatar sem kizárt. A délnyugati, déli szél megélénkül, egy-egy erős széllökés is lehet. Este északon elkezdhet északnyugatiba fordulni az áramlás. Hajnalban általában 12, 19 fok között alakul a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken ennél több fokkal hűvösebb is lehet. Délutánra 31, 36 fok közé melegszik fel a levegő.
Fotó megosztása:
sator_kemping_nyar
Kedden a hidegfront szakadozott felhőzete délelőttre kelet felé elvonul, illetve feloszlik, így napos idő várható a fátyol- és gomolyfelhők mellett. Hajnalban, reggel még északon északkeleten, majd napközben az ország délnyugati felén fordulhat elő kevés helyen zápor, zivatar. Az északnyugatira, nyugatira forduló szelet elsősorban az ország északkeleti felén kísérhetik élénk, erős lökések, míg a Dunántúlon egyre többfelé ismét délnyugatira fordulhat az áramlás. A hajnalban 15, 23, délutánra általában 30, 34 fok közé melegszik fel a levegő, de az Északi-középhegység térségében ennél pár fokkal alacsonyabb lehet a maximum.
Fotó megosztása:
kutya_fut_nyar
Szerdán derült vagy gyengén felhős, napos, száraz idő lesz, délnyugaton lehet esetleg több fátyolfelhő. A nyugati, délnyugati szelet északkeleten élénk, olykor erős lökések is kísérhetik. Hajnalban általában 15, 22 fokot mérhetünk, de az északkeleti hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. Délutánra 32, 37 fok közé melegszik fel a levegő.
Fotó megosztása:
gyerekek_szokokut_hoseg_nyar
Csütörtökön derült, napos idő várható, majd északnyugat felől megnövekedhet a felhőzet. Az ország északnyugati felén a nap második felében zápor, zivatar már előfordulhat. Kezdetben a délnyugati, déli, majd az északnyugati, nyugati irányba forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, erős lökések. Hajnalban általában 17, 24 fok valószínű, de az északkeleti hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. Délutánra 33, 39 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Fotó megosztása:
vihar_teteje
Pénteken változóan felhős időre van kilátás, helyenként zápor, zivatar kialakulhat. Az általában északnyugati, nyugati irányú szelet többfelé kísérhetik erős lökések. A hőmérséklet hajnalban 15, 25, délután 26, 36 fok között valószínű.
Fotó megosztása: