Csütörtökön akár 23 fok is lehet

2021. november. 03 12:43

Egy hidegfront éri el hazánkat, amelynek mozgása a nyugati tájak felett lelassul. Ennek köszönhetően csütörtökön napközben az ország nagy részén kivételesen enyhe időben lesz részünk.

Csütörtökön erősen felhős vagy borult idő lesz a jellemző, sokfelé esővel, záporral, a front mentén és előterében zivatar sem kizárt. Több helyen jelentős mennyiség is eshet. Délutántól északnyugat felől már vékonyodni, szakadozni fog a felhőzet, ezzel együtt a csapadék is fokozatosan megszűnik a nyugati tájakon és kelet felé korlátozódik. A déli, délkeleti szél több helyen megerősödik, délkeleten viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 23 fok között alakul, északkeleten ennél is hűvösebb lehet. Északnyugaton már a délelőtti órákban beállhat a maximum-hőmérséklet.

 

péntek

  • Északnyugaton szakadozottabb lehet a felhőzet, másutt inkább erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Az ország délkeleti megyéiben szórványosan előfordulhat eső, zápor.
  • Éjszaka foltokban párásság képződik.
  • Az északnyugati szél többnyire mérsékelt marad.
  • A minimum-hőmérséklet 2 és 12 fok között valószínű, keleten a magasabb, nyugaton az alacsonyabb értékekkel, míg a maximum általában 10 és 15 fok között várható.

 

szombat

  • A változó mennyiségű és vastagságú felhőzet mellett számítani lehet több-kevesebb napsütésre is.
  • Az éjszaka képződő köd napközben valószínűleg mindenütt feloszlik.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Az északi, északnyugati szél többnyire mérsékelt marad.
  • A minimum-hőmérséklet -2 és +6, a csúcsérték általában 9 és 14 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Éjszaka kiterjedtebb ködös területek alakulhatnak ki, amelyek napközben csak nehezen oszlanak fel. Másutt ugyanakkor alapvetően napos idő valószínű.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A minimum-hőmérséklet általában -2 és +3 fok között alakul, de a fagyzugokban -3, -4 fokot is mérhetnek.
  • Kora délután többnyire 11, 15 fok várható, de a tartósabban ködös tájakon 8, 10 fok is lehet.

 

hétfő

  • Éjjel sokfelé számítani lehet ködre, illetve rétegfelhőzetre, amelynek egy része napközben is tartósabban megmaradhat.
  • Másutt a változó felhőzet mellett több-kevesebb napsütés is várható.
  • Számottevő csapadék nem valószínű, de itt-ott előfordulhat kisebb eső.
  • Néhol megélénkül az északi, északnyugati szél. A hajnali -2, +5 fokról 8, 14 fokig emelkedhet a hőmérséklet.

 

kedd

  • A változó mennyiségű felhőzet mellett számottevő csapadék nem valószínű.
  • Az északi szél több helyen megélénkül.
  • A hőmérséklet hajnalban -4 és +4, kora délután 5, 10 fok között alakul.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

A Kirk hurrikán érkezik és okoz erős széllökéseket. Hidegebbnek fogjuk érzeni az időt. Görcsös migrénes fejfájás és vérnyomás ingadozás kialakulhat.

A légnyomás emelkedni kezd.