Csütörtökön éri el a lehűlés a mélypontját

2018. október. 22 5:03

A hétfői nyugodtabb időjárást követően kedden és szerdán újabb hidegfrontok érik el hazánkat. Várhatóan csütörtökön lesz legcsípősebb az idő.

Hétfőn tovább szakadozik, csökken a felhőzet és az ország nagyobb részén több órára kisüt a nap, de délnyugaton, délen tartósabban felhős körzetek is maradhatnak. Gyenge eső, zápor csak néhol fordulhat elő. Az északi, északkeleti szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között várható. Késő este 4, 10 fok valószínű.

 

kedd

  • Eleinte még lehetnek rövidebb napos időszakok, majd délutántól észak felől erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Csapadék napközben nem valószínű, ugyanakkor késő délutántól észak felől egyre többfelé alakulhat ki eső, zápor.
  • A nyugati, északnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul.

 

szerda

  • Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd a déli órákban észak, északkelet felől felszakadozik, csökken a felhőzet, a Dunántúl kivétel hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.
  • Éjszaka, illetve délelőtt többfelé, délután már csak a Dunántúlon várható eső, zápor, sőt északkeleten egy-egy zivatar is kialakulhat.
  • Az északnyugati szél már hajnalban nagy területen viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 16 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Felhőátvonulások várhatók több órás napsütéssel.
  • Elszórtan záporok előfordulhatnak.
  • Az északnyugati, nyugati szél többfelé erős, helyenként viharos marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul.

 

péntek

  • Változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel.
  • Néhány helyen futó zápor előfordulhat.
  • A nyugati, majd a délire forduló szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.

 

szombat

  • Változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel.
  • Szórványosan lehet kisebb eső, zápor.
  • A déli szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Kedden érkezik a következő front a magasabb rétegekben. MA átmenetileg nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás csökken.