Délutántól szűnik a sok csapadék

2018. február. 08 5:11

A már több, mint egy napja felettünk örvénylő ciklon csak a délutáni órákra veszít erejéből. Addig viszont kellemetlen, hűvös, borongós, csapadékos időre kell számítanunk.

Csütörtökön kezdetben többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd délutántól nyugaton már felszakadozhat a felhőzet. Többfelé várható csapadék; a Nyugat-Dunántúlon és a magasabb helyeken főként hó, keleten, délkeleten elsősorban eső, másutt eső, havas eső egyaránt lehet. Az északi, északnyugati szél megélénkül, főként a Dunántúlon meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul. Késő este -2, +2 fok valószínű.

 

péntek

  • Az ország nagy részén erősen felhős idő várható, főként a középső területeken számíthatunk néhány órás napsütsére.
  • Északkeleten, és nyugaton fordulhat elő elszórtan hószállingózás, gyenge havazás, havas eső.
  • A szél mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -4 és +2 fok között alakul, a gyengébben felhős, havas nyugati részeken ennél hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között valószínű.

 

szombat

  • Gyakran lesz erősen felhős az ég, a legtöbb napsütés az Észak-Dunántúlon, a legkevesebb a Tiszántúlon lehet.
  • Helyenként hószállingózás, hózápor is előfordulhat.
  • Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -4 és +1 fok között alakul, de a gyengébben felhős, hóval borított tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között várható.

 

vasárnap

  • A legtöbb helyen több órára kisüt a nap, a legtöbb felhőre délkeleten számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északi szelet többfelé élénk lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -6 és -1 fok között alakul, de a gyengébben felhős, hóval borított tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Elszórtan havazás, havas eső is kialakulhat.
  • A nyugati, északnyugati szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a gyengébben felhős, hóval borított tájakon ennél pár fokkal hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között valószínű.

 

kedd

  • Erősen felhős lesz az ég.
  • Elszórtan valószínű havazás, havas eső.
  • A keleti, délkeleti szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +1, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Pár fokos lehűlést hoz a hidegfront. A kánikula átmenetileg mérséklődik. A parlagfű szezon kezdetét vette.
A légnyomás tovább csökken.