Folytatódik az átlagosnál enyhébb idő, a hét elején még nem kell komolyabb csapadékra számítani, bár felhő lesz felettünk bőven, a hét második felében viszont többször is elér minket az eső.
Hétfőn a pára, köd megszűnése után nagyrészt erősen felhős, nyugaton néhol borult idő várható, de északkeleten szakadozottabb lesz a felhőzet. Néhol kisebb eső, zápor előfordulhat, az Északi-középhegységben havas eső, kisebb havazás sem zárható ki. A keleties szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 11 fok között várható, északkeleten lesz hűvösebb az idő.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
d2_p_borult_ko
Kedden többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, a felhőzet elsősorban délnyugaton szakadozhat fel. Napközben a Dunától keletre növekszik a csapadékhajlam, az eső mellett havas esőre, reggel, délelőtt helyenként még havazásra is számítani kell. A déli, délkeleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérik. A minimum-hőmérséklet -3, +2, a maximum-hőmérséklet 2, 9 fok között valószínű.
Fotó megosztása:
d2_sze_eso_ulok
Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, és egyre több helyen várható eső, zápor, az Északi-középhegységben eleinte vegyes halmazállapotú csapadék sem kizárt. A délnyugati, déli szél élénk, helyenként erős lesz. Hajnalban -2, +3, délután általában 5, 12 fok várható, de az Északi-középhegységben ennél hidegebb lesz.
Fotó megosztása:
kora_tavasz_haz_to_felhos
Csütörtökön közepesen vagy erősen felhős idő várható napos időszakokkal. Éjszaka egyre kevesebb helyen eshet, napközben csak kevés helyen lehet csapadék, de délutántól, estétől a Dunántúlon már elszórtan várható eső, zápor. A déli szél élénk, a Dunántúl északnyugati részein olykor erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul, de az Északi-középhegységben pár fokkal hidegebb lesz.
Fotó megosztása:
d4_p_eso
Pénteken döntően borult lesz az ég, és több helyen fordulhat elő eső, zápor, majd nyugat felől elkezdhet szakadozni, csökkenni a felhőzet, ezzel együtt a csapadékhajlam is csökken. Az északnyugati, északi szél többfelé erős lesz. Hajnalban 0, +7, délután 6, 12 fok valószínű.
Fotó megosztása:
r5_h_napos_gomoly
Szombaton változóan felhős, döntően csapadékmentes időre van kilátás. A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet -3, +4, a csúcsérték 4 és 10 fok között alakulhat.
Fotó megosztása: