Enyhül, de nem lesz benne köszönet: szélviharral viaskodhatunk

2022. február. 16 14:07

Egy viharciklon meleg-, majd hidegfrontja is áthalad hazánkon csütörtökön. Az ország északi felén nagy területen erős, viharos szélre kell számítani, mely néhol péntek reggelig is kitart.

Csütörtökön egyre többfelé felszakadozik a felhőzet. Felhőátvonulások várhatók, a délutáni, esti óráktól egyre kevesebb felhővel. Főként hazánk északkeleti felén több helyen eleredhet az eső, záporeső. Egy-egy zivatar sem kizárt. Az esti órákban csökken a csapadékhajlam. A déli, délnyugati, majd a nyugatira, északnyugatira forduló szelet erős, főleg hazánk északi felén viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 17 fok között alakul, északkeleten néhol hűvösebb, a Fertő térségében melegebb is lehet.

 

PÉNTEK

  • Gyengén vagy közepesen felhős időre, és emellett többórás napsütésre számíthatunk.
  • Reggelig még néhol kisebb eső, zápor előfordulhat, de napközben csapadék már nem valószínű.
  • A kezdetben még nagy területen erős, viharos északnyugati, nyugati szél napközben délire fordul és mérséklődik.
  • A hőmérséklet hajnalban jellemzően 1 és 7 fok között alakul, de a kevésbé szeles délnyugati és északkeleti tájakon fagyhat is.
  • Kora délután 9 és 16 fok közötti értékeket mérhetünk.

 

SZOMBAT

  • Fokozatosan megnövekszik a felhőzet, délután már erősen felhős vagy borult idő valószínű.
  • Dél, délnyugat felé haladva fokozatosan növekszik az eső, zápor előfordulásának esélye, néhol az ég is megdörrenhet.
  • A délnyugati tájakon akár számottevő mennyiség is eshet.
  • A déli irányú szél északnyugatira, nyugatira fordul és ismét erőre kap.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 8 fok között várható, de a kevésbé szeles északi tájakon -2 fokig süllyedhet a levegő hőmérséklete.
  • Délután 7, 14 fok közötti hőmérsékletet mérhetünk.

 

VASÁRNAP

  • A hajnali órákban csökken a felhőzet, elvonul dél felé a csapadékzóna. A derült tájakon pára és köd képződhet.
  • Napközben a pár órás napsütést követően észak felől ismét megnövekszik a felhőzet.
  • Napközben számottevő csapadék nem valószínű.
  • A déli szelet többfelé kísérhetik erős lökések.
  • Általában 0, 4 fok közötti értékeket olvashatunk le a hőmérőkről, de az északi megyékben fagyhat, néhol akár -6, -8 fokot is mérhetünk.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között várható.

 

HÉTFŐ

  • Felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Estefelé átmenetileg csökken a felhőzet, majd újból megnövekszik.
  • Sokfelé lehet eső, zápor.
  • Az eleinte déli irányú szél ismét nyugati, északnyugati irányba fordul és megerősödik.
  • A minimum-hőmérséklet -2 és +4, míg a maximum-hőmérséklet 6 és 16 fok között várható.

 

KEDD

  • Gyengén vagy közepesen felhős időre van kilátás.
  • Elszórtan várható vegyes csapadék.
  • Az északnyugati szél nagy területen lehet erős, sőt többfelé viharos lökések is kísérhetik.
  • A hőmérséklet hajnalban -5, +4, délután 8, 13 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Fokozatosan megszűnik a fronthatás és a kellemetlen tünetek elmúlnak. Pár napig frontmentes lesz az idő.
A légnyomás emelkedik.