Érkezik az enyhülés, de nem tart sokáig

2023. január. 28 4:55

Kedden nyugat felől átmenetileg enyhébb léghullámok érkeznek fölénk, majd a hét második felében ismét északiasra fordul az áramlás, lehűlés veszi kezdetét.

Szombat estig többnyire borult időre számíthatunk, majd estétől észak, északkelet felől felszakadozik, csökken a felhőzet. Elszórtan lehet hószállingózás, gyenge havazás, a Tiszántúlon havas eső, eső is eshet. Az északi szél megélénkül, a Nyugat-Dunántúlon és a Bodrogközben meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között valószínű. Késő este fagypont körüli értékre számíthatunk.

 

vasárnap

  • Gyengén felhős, napos és rétegfelhős, borult területek is lehetnek, a nap második felében pedig vastagabb magasszintű felhőzet is érkezhet.
  • Számottevő csapadék nem várható.
  • Az északi, északnyugati, majd nyugati szelet többfelé élénk lökések kísérhetik.
  • Hajnalban általában -5 és 0 fok között alakul a hőmérséklet, de az északi völgyekben hidegebb is lehet.
  • Kora délután 0, +4 fok valószínű.

 

hétfő

  • Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Főként a délutáni óráktól helyenként előfordul kisebb csapadék.
  • Hazánk északkeleti felén inkább hó, havas eső, nyugati, délnyugati felén főleg havas eső, eső várható, estétől néhol esetleg ónos eső is lehet.
  • A délnyugati, nyugati, majd északnyugati szél sok helyütt megerősödik.
  • A hajnalban jellemző -6, -1 fokról 0 és +6 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

kedd

  • Felhőátvonulások várhatók hosszabb-rövidebb napsütéssel.
  • Helyenként előfordulhat zápor, hózápor.
  • Az északnyugati, nyugati szél nagy területen megerősödik, főként a Dunántúlon viharos széllökések is lesznek.
  • Hajnalban általában -2 és +2 fok között alakul a hőmérséklet, de az eleinte szélcsendes északkeleti részeken hidegebb is lehet.
  • Kora délután 3, 8 fokot mérhetnek.

 

szerda

  • Nagyrészt közepesen vagy erősen felhős időre számíthatunk.
  • Szórványosan előfordulhat vegyes halmazállapotú csapadék, zöme eső, havas eső lesz.
  • Az északnyugati, nyugati, majd délnyugati szél sokfelé megerősödik.
  • A minimum-hőmérséklet általában -4, +3, a maximum 4 és 10 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Jobbára borult időre van kilátás, majd felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel.
  • Több helyen előfordulhat vegyes csapadék, eleinte főleg eső, majd inkább hó.
  • A délnyugati, majd északnyugati szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.
  • A minimum-hőmérséklet általában -3, +2, a csúcsérték 3 és 8 fok között valószínű.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

Egy hosszan elnyúló frontrendszer csapadék zónája éjszaka érkezik meg. Maga előtt melegebb levegőt tol fölénk, ezért napközben még melegfronti hatás érvényesül. Alvászavar és migrénes fejfájás kialakulhat.

A légnyomás csökken, majd emelkedni kezd.