Erős anticiklon óv meg minket a változást hozó frontoktól

2021. október. 27 13:00

Egészen a hét végéig anticiklon alakítja térségünk időjárását. Nyugat-Európa irányából, majd csak hétfőn éri el hazánkat egy front felhő-, és csapadékrendszere.

Csütörtökön túlnyomórészt derült, napos idő várható, de a nyugati, délnyugati határ közelben a köd tartósabban megmaradhat, ott csak késő délelőtt oszlik fel teljesen. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, ugyanakkor Sopron és a Fertő-tó környékén megélénkül a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

 

péntek

  • Az éjszaka képződő ködfoltok feloszlását követően túlnyomóan derült, napos időre lehet számítani.
  • A többnyire mérsékelt délkeleti, keleti szél a Dunántúlon időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

 

szombat

  • Az éjszaka képződő köd, illetve rétegfelhőzet feloszlását követően általában derült vagy gyengén felhős, napos idő lesz.
  • Csapadék nem várható.
  • A délkeleti szél több helyen megélénkülhet.
  • Hajnalban -3, +7, a délutáni órákban általában 11, 17 fokot mérhetnek.

 

vasárnap

  • Hajnalra több helyen képződhet köd, illetve rétegfelhőzet.
  • A ködfoltok megszűnnek, a felhőzet kiterjedése csökken, összességében több órára kisüt a nap.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A délkeleti szelet élénk, a Dunántúl északi felén helyenként erős lökések kísérik.
  • A minimum-hőmérséklet -2 és +7, a maximum 11 és 17 fok között várható.

 

hétfő

  • Az éjszaka képződő ködfoltok zsugorodnak, megszűnnek.
  • Napközben először a Dunántúlon, később keletebbre is megnövekszik, megvastagszik a felhőzet.
  • Délután a nyugati országrészben már eső, zápor is előfordulhat.
  • A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon meg is erősödik.
  • A hőmérséklet hajnalban -1 és +8, kora délután 11 és 17 fok között valószínű.

 

kedd

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk többfelé esővel, záporral.
  • A déli, majd az átmenetileg északnyugatira forduló szelet helyenként erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 12, a csúcsérték 9 és 15 fok között valószínű.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Továbbra is változékony marad az időjárás. Hideg levegő áramlik a Kárpát-medencébe. Emiatt fáradékonyság, görcsös migrénes fejfájás előfordulhat.
A légnyomás emelkedik.