Erős széllel érkezik az enyhülés

2021. január. 19 12:02

Enyhül az idő. A következő időszakban gyakori vendégünk lesz a szél: a héten a melegebb légtömegek beáramlását kíséri erős szél, a jövő hét elején pedig akár viharos lökésekre is számíthatunk a soron következő hidegfrontnak köszönhetően.

Szerda éjszaka borult lesz az ég, napközben egyre több helyen elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Éjjel, illetve délelőtt főleg az ország északkeleti felén számíthatunk vegyes halmazállapotú csapadékra (hó, havas eső, eső, reggel néhol még ónos eső is előfordulhat), délután kisebb a csapadék esélye, este északkeleten lehet kisebb eső. A déli, délnyugati szél sokfelé megerősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 4 és 10 fok között várható, de északkeleten hidegebb is lehet.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Az ország nagy részén gyengén vagy közepesen felhős idő várható, általában több órás napsütéssel. Inkább csak északon, északkeleten lehetnek vastagabb felhők az égen.
  • Hajnalban főleg északkeleten ködfoltok képződnek.
  • Az ország nagy részén nem valószínű csapadék, de éjjel, hajnalban északkeleten helyenként előfordulhat eső, néhol ónos eső, az északi határnál elvétve esetleg hószállingózás, illetve este az északi határ közelében itt-ott eső.
  • A déli, délnyugati szél sokfelé megerősödik, az Észak-Dunántúlon néhol viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 14 fok között alakul, délnyugaton lesz a melegebb idő.

 

PÉNTEK

  • Eleinte változóan felhős idő várható, főleg a Tiszántúlon több-kevesebb napsütéssel, de nyugat felől erősen megnövekszik, vastagszik a felhőzet.
  • Délelőtt néhol, a délutáni, esti órákban már többfelé számítani lehet esőre, záporra.
  • A déli szél sok helyütt megerősödik, a Kisalföldön néhol viharos lökések is várhatók.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 13 fok között alakul, északkeleten lesz a hidegebb idő.

 

SZOMBAT

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, majd főleg a Dunántúlon egyre többfelé vékonyodhat, szakadozhat a felhőzet.
  • Kezdetben többfelé várható eső, zápor, főleg északnyugaton, illetve a hegyekben helyenként havas eső, hó is hullhat.
  • A délutáni, esti óráktól kisebb a csapadék esélye.
  • Sokfelé megélénkül a délnyugati, majd a Dunántúlon az átmenetileg északnyugatira forduló szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 11 fok között alakul.

 

VASÁRNAP

  • Erősen felhős idő lesz a jellemző. Az ország délkeleti felén lehet vastagabb a felhőzet.
  • Nagyobb eséllyel délen és keleten hullhat többfelé csapadék: kezdetben inkább eső, később már havas eső, hó is.
  • A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szelet sokfelé erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul.

 

HÉTFŐ

  • Felhőátvonulások várhatók, több-kevesebb napsütéssel.
  • Helyenként előfordulhat hózápor.
  • Sok helyütt megerősödik az északi, északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -7 és +1, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Bár egy hidegfrontnak köszönhetően picit mérséklődött a forróság, továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás nem változik.