Erre az időjárásra már kevesen számítanak

2026. február. 13 12:51

A hétvége még tavasziasan indul, de késő délutántól beborul az ég és elered az eső, amely fokozatosan havas esőbe, havazásba válthat. Vasárnapra jelentősen visszaesik a hőmérséklet, visszatér a tél.

Szombaton északkeleten csak lassan javulnak a látási viszonyok, eközben változó vastagságú fátyolfelhőzet érkezik, határozottabban délutántól kezd el vastagodni a felhőtakaró délnyugat felől. Estig nem valószínű csapadék, utána hazánk délnyugati felén egyre több helyen fordulhat elő eső, zápor. A délkeletiről keletire, majd északiasra forduló szél megélénkül, késő este a Nyugat-Dunántúlon meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul, ennél pár fokkal alacsonyabb értékek északkeleten valószínűek.

Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:

5 fotó megtekintése
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

A 42 fokos levegő önmagában is a kritikus hősokk határán van, de a szél mechanikai hatása drasztikusan felgyorsítja a bőr láthatatlan párologtatását . A szél miatt nem érezzük a klasszikus, gyöngyöző izzadást, mert a légáramlat azonnal elszárítja azt, így a kiszáradás és a sóháztartás felborulása észrevétlenül, rekordidő alatt bekövetkezhet.

A légnyomás csökken.