Eső követi a hosszú hétvégét

2019. április. 20 4:54

A hétvége további napjaiban legfeljebb egy-egy zápor fordulhat elő az országban, majd kedden délnyugat felől kiterjedt esőzés éri el hazánkat.

Szombaton túlnyomóan derült, napos idő várható, csak északkeleten lehet kevés fátyol-, illetve gomolyfelhő. Csapadék nem lesz. Az északi, északkeleti szél főként a Dunától keletre megélénkül, néhol megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 22 fok között alakul. Késő este 9, 14 fok valószínű.

 

vasárnap

  • A Dunántúlon alapvetően napos, keleten pedig változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel.
  • Északkeleten, keleten néhol zápor előfordulhat.
  • Az északnyugati, északi szelet élénk széllökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul.

 

hétfő

  • Változóan felhős lesz az ég, nyugaton több, keleten kevesebb napsütéssel.
  • Főként az északkeleti megyékben lehet csak néhol zápor.
  • A keleti, délkeleti szél többfelé megélénkül, a Fertő-tó és Sopron környékén meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul.

 

kedd

  • Eleinte változóan felhős lesz az ég, majd napközben dél, délnyugat felől fokozatosan erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Délnyugat felől több helyen várható csapadék; eső, záporeső mellett helyenként zivatar is lehet.
  • A délkeleti, déli szél megerősödik, helyenként viharossá is fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 22 fok között alakul.

 

szerda

  • Eleinte többnyire erősen, majd változóan felhős idő várható.
  • Főként a nap első felében fordulhat még elő elszórtan záporeső.
  • A déli szél megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között alakul, de északkeleten kissé hűvösebb is lehet.

 

csütörtök

  • Változóan felhős lesz az ég, többórás napsütés várható.
  • Legfeljebb néhol lehet futó zápor.
  • A déli szél megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

Nincs nyugalma a frontérzékenyeknek. Egy újabb ciklon érkezik és frontjai hatással lesznek szervezetünkre. A gyakran megnövekvő felhőzet és a többfelé kialakuló záporok, zivatarok a hangulatunkra, feszültnek érezhetjük magunkat. A zivatarok környezetében megerősödő szél átmenetileg megnövelheti a pollenek számát a levegőben. A magas nedvességtartalom miatt fülledtnek érezhetjük az időt.
A légnyomás kissé emelkedik.