Esős napunk lesz, északkeleten havazhat is

2021. január. 29 5:05

Reggel még elszórtan várható csapadék, majd rövid szünetet követően ismét elered az eső. A legnagyobb mennyiség északnyugaton várható. Északkeleten pénteken is várható havas eső, havazás.

Pénteken többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak este nyugaton vékonyodhat el a felhőzet. Reggel elszórtan, majd átmeneti szünet után észak, északnyugat felől ismét egyre többfelé alakul ki eső, északkeleten havas eső, hó is hullhat. A délnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik, majd délután nyugatira, estétől néhol északnyugatira fordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 3 és 9 fok között várható, de északkeleten, északon hidegebb (1-2), délnyugaton enyhébb (10-12) is előfordulhat. Késő este 0, 5 fok valószínű.

 

SZOMBAT

  • Hajnaltól nyugat felől gyorsan felszakadozik, csökken a felhőzet. Napközben a napos időszakokat követően délutántól, estétől ismét megvastagszik a felhőzet.
  • Hajnalra a Tiszántúlon is megszűnik a csapadék, napközben inkább csak az északi megyékben lehet jelentéktelen zápor, esetleg hózápor. Estétől nyugat felől azonban újabb csapadékzóna érkezik; éjszaka a déli megyékben főként eső, átmenetileg esetleg ónos eső valószínű, az ország északi felén azonban havazásra kell számítani.
  • A nyugati szél a keleti megyékben megerősödik, sőt ott viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 12 fok között alakul, az Északi-középhegység térségében lesz hidegebb.

 

VASÁRNAP

  • Általában borult lesz az ég, de estétől északnyugat felől már felszakadozhat a felhőzet.
  • A nap első felében sokfelé várható csapadék; a déli, délkeleti megyékben főként eső, az ország északnyugati felén jellemzően havazás valószínű.
  • Délután az északi megyékben szűnni kezd a csapadék, a Dél-Dunántúlon azonban egyre inkább havazás lesz jellemző.
  • Az északi szél megélénkül, olykor meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4 (Északi-küzéphegység) és +4 (Dél-Dunántúl) fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között valószínű, napközben a Dél-Dunántúlon már csökken a hőmérséklet.

 

HÉTFŐ

  • Napközben változóan felhős idő várható többórás napsütéssel, majd a nap második felében északnyugat felől megnövekszik a felhőzet.
  • Éjszaka egyre kevesebb helyen várható csapadék, reggelre, délelőttre délkeleten is megszűnik a havas eső, havazás. Ezt követően csapadék nem valószínű.
  • A változó irányú szél csak a Fertő körül élénkülhet meg.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a havas, kevésbé felhős tájakon -10 fok közelében alakulhat, délkeleten azonban csak 0 fok köré csökken a hőmérséklet.
  • A maximum 0 és +4 fok között várható.

 

KEDD

  • Napközben általában gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég.
  • Legfeljebb kevés helyen lehet jelentéktelen csapadék.
  • A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakulhat, de a kevésbé felhős, havas részeken jóval hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +8 fok között alakul, a déli határnál lesz a melegebb.

 

SZERDA

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Több helyen is lehet kisebb eső.
  • A délnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 12 fok között alakul, az Északi-középhegységben lesz hidegebb, a déli határnál a melegebb.

Címkék:, ,
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Továbbra is változékony marad az időjárás. Hideg levegő áramlik a Kárpát-medencébe. Emiatt fáradékonyság, görcsös migrénes fejfájás előfordulhat.
A légnyomás emelkedik.