Esővel, hóval tör ránk a hidegfront

2017. december. 08 4:58

A tavaszias időt hozó délelőtt után, a délutáni órákban markáns hidegfront éri el hazánkat. Egyre több helyen kezd el esni az eső, estétől pedig már havazás is valószínű a nyugati területeken.

Pénteken napközben északkeleten maradhat meg tartósabban a köd, illetve a felhőzet, másutt délelőtt még sok napsütésre számíthatunk. Délután északnyugat felől fokozatosan mindenütt beborul az ég. Napközben egyre többfelé várható eső, estétől a Dunántúlon néhol havas eső, hó is lehet. A déli, délnyugati szél több helyen megerősödik, egy-egy viharos széllökés is előfordulhat. Délutántól egyre nagyobb területen északnyugatira fordul a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 8 és 14 fok között alakul, de északon helyenként mindössze 3, 6 fokig melegszik fel a levegő. Késő este 0, +5 fok valószínű.

 

szombat

  • Túlnyomóan borult lesz az ég.
  • Az Észak-Dunántúlon már nem várható csapadék, másutt azonban sokfelé lesz havazás, havas eső és eső.
  • Az északi, északnyugati szél megerősödik, a Dunántúlon viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 6 fok között alakul, a Tiszántúlon reggel, délelőtt áll be a maximum.

 

vasárnap

  • A Dunántúlon túlnyomóan napos idő várható, de keleten is csökken a felhőzet.
  • A déli órákra a Tiszántúlon is mindenütt megszűnik a havazás.
  • A nyugati, majd a délire forduló szelet is erős széllökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5 fok között alakul, de délnyugaton kissé hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul.

 

hétfő

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Egyre többfelé várható csapadék: zömében eső, de reggel, délelőtt északkeleten még havas eső, hó is lehet.
  • A déli szél megerősödik, nagy területen viharossá is fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +2 és -5 fok között várható, de északkeleten ennél hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 15 fok között alakul, de az északkeleti megyékben néhány fokkal hidegebb lesz.

 

kedd

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Többfelé kell esőre számítani.
  • A délnyugati szél erős, több helyen viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 15 fok között alakul.

 

szerda

  • Eleinte túlnyomóan borult idő lesz, majd délutántól felszakadozik, csökken a felhőzet.
  • Többfelé várható eső, de a nyugati és északi hegyekben havas eső, havazás is lehet.
  • Az északnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Bár egy hidegfrontnak köszönhetően picit mérséklődött a forróság, továbbra is erős az UV sugárzás és tikkasztó a meleg. Ezért tartózkodjanak a legmelegebb órákban hűvös helyen és fogyasszanak könnyű ételeket. Az elmúlt évekhez képest eddig csapadékosabb és melegebb nyár kedvezett a parlagfű növekedésének. A parlagfű pollenszemei már több helyen megjelentek a levegőben.

A légnyomás nem változik.