Ez a hidegfront még nem vet véget a vénasszonyok nyarának

2019. október. 16 5:13

A szerdai nap folyamán egy fokozatosan gyengülő hidegfront vonul át hazánk felett. A Dunántúlon megerősödő szél, illetve záporok követik útját.

Szerdán reggel nyugat felől átmenetileg tovább növekszik, de közben szakadozik is a felhőzet, és főként a Dunántúlon és középső vidékeken alakulhat ki eső, zápor. A nap első felében a nyugati megyékben egy-egy zivatar is lehet. Kezdetben keleten, majd nyugaton valószínű több napsütés. Az északnyugatira forduló szél megélénkül, az Észak-Dunántúlon néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 25 fok között alakul, ám északnyugaton, nyugaton csak 15, 17 fok valószínű. Késő este 9, 14 fokra számíthatunk.

 

csütörtök

  • Éjszaka, reggel elsősorban az északi völgyekben foltokban ködre kell számítani.
  • Napközben csökken a felhőzet, többórás napsütés várható.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között alakul.

 

péntek

  • Többnyire gyengén felhős, napos idő várható.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Éjszaka, reggel foltokban ködre kell számítani.
  • A Dunántúlon megélénkül a déli szél, másutt mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható.

 

szombat

  • Többnyire gyengén felhős, napos idő várható.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Éjszaka, reggel foltokban ködre kell számítani.
  • A déli szél többfelé megélénkül, északnyugaton néhol meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között várható.

 

vasárnap

  • A sok napsütés mellett felhősebb időszakok is lehetnek.
  • A Dunántúl nyugati részén néhol zápor is előfordulhat, másutt csapadék nem valószínű.
  • A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül, északnyugaton helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között várható.

 

hétfő

  • Változóan felhős időre számíthatunk többórás napsütéssel.
  • Főként nyugaton alakulhat ki helyenként záporeső.
  • A déli, délkeleti szelet sokfelé élénk, északnyugaton néhol erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás