Ezen a héten sem kegyelmez a forróság

2021. július. 12 4:56

A hétvégén átmenetileg néhány fokkal mérséklődött a kánikula, de a következő napokban ismét gyors melegedésre számíthatunk. Felfrissülés csütörtöktől várható.

Hétfőn erősen gomolyfelhős időre számíthatunk, a legtöbb napsütés a Nyugat-Dunántúlon és a déli megyékben, a legkevesebb pedig az Északi-középhegység területén várható. Elszórtan kell záporra, zivatarra számítani, a Nyugat-, Délnyugat-Dunántúlon a legkisebb az esély csapadékra. A szél csak zivatarok körül lehet erős vagy viharos. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 34 fok között alakul. Késő este 19, 25 fok valószínű.

 

kedd

  • Általában sok napsütés várható. Az ország északkeleti harmadán lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés.
  • A nap második felében nyugat felől fátyolfelhők is érkezhetnek.
  • Főleg az északkeleti területeken valószínű szórványosan zápor, zivatar.
  • Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a délkeleti szél.
  • Zivatarban viharos lökések is lehetnek.
  • A hajnali 14, 21 fokról 32 és 37, az északkeleti tájakon 28 és 31 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

 

szerda

  • A gomoly- és fátyolfelhők mellett általában többórás napsütés valószínű.
  • Helyenként előfordulhat zápor, zivatar, nagyobb eséllyel a nyugati, északnyugati vidékeken.
  • Több helyütt megélénkül a déli, délkeleti szél.
  • Zivatarban viharos lökések is lehetnek.
  • A minimum-hőmérséklet 17 és 24, a maximum 28 és 38 fok között várható.
  • Északnyugaton, valamint az északkeleti tájakon mérhetik az alacsonyabb, a délkeleti vidékeken a magasabb értékeket.

 

csütörtök

  • A gomoly- és fátyolfelhők mellett általában többórás napsütés valószínű, de egyre erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés.
  • Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar.
  • A nyugati, délnyugati szél helyenként megélénkül, zivatar környezetében viharos széllökések is várhatók.
  • A hajnali 15, 24 fokról 27 és 34 fok közé emelkedhet a hőmérséklet.

 

péntek

  • Erőteljes gomolyfelhő-képződés valószínű.
  • Többfelé alakul ki zápor, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, zivatarban viharos lökések is lehetnek.
  • Hajnalban 14, 20, a délutáni órákban 25, 31 fok várható.

 

szombat

  • Nagyrészt erősen gomolyfelhős idő várható.
  • Többfelé alakul ki záporeső, zivatar.
  • Az északi, északnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • Zivatar térségében viharossá is fokozódhat a szél.
  • Hajnalban 13 és 20, a délutáni órákban 23 és 30 fok közötti hőmérséklet valószínű.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Tavaszias az idő. Annak ellenére, hogy egy újabb hidegfront érkezik. Vérnyomás ingadozás és növekvő reakcióidő tapasztalható.

A légnyomás emelkedik.