Szombaton átmenetileg szárazabb időre számíthatunk, majd vasárnap nyugat felől ismét egyre több helyen kell esőre, havas esőre, estétől már havazásra számítani.
Szombaton a felhős tájakon is fokozatosan csökken a felhőzet, és többnyire derült vagy gyengén felhős, napos, csapadékmentes időben lesz részünk. Az északnyugati, északi szelet többfelé kísérik élénk, a magasabban fekvő helyeken erős széllökések, majd késő délutánra (átmenetileg) mindenhol mérséklődik a légmozgás. Kora délutánra 4 és 8 fok közé emelkedik a hőmérséklet. Késő este -2, +3 fok valószínű.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
kocsag_vizes
Vasárnap északnyugat felől egyre nagyobb területen beborul az ég, de délelőtt még a keleti tájakon hosszabb-rövidebb időre kisüt majd a nap. A déli óráktól nyugat felől megnövekszik a csapadékhajlam, egyre több helyen vegyes csapadékra, estétől már havazásra is számítani lehet. A déli, délnyugati irányba forduló szelet élénk, néhol erős lökések is kísérhetik. Hajnalban -6, +1, kora délután 1, 7 fok valószínű, északkeleten lesz a leghidegebb.
Fotó megosztása:
lovak_havas_tel
Hétfőn általában erősen felhős vagy borult idő valószínű, de kisebb-nagyobb szakadozások lehetnek a felhőzetben. Főleg a déli és keleti tájakon fordulhat elő vegyes csapadék, egyre nagyobb területen válthat hóba a csapadék halmazállapota. Az északi irányba forduló szél helyenként megerősödik. A minimum-hőmérséklet -3 és +2, a maximum-hőmérséklet 0 és +6 fok között alakulhat, az alacsonyabb értékek a tartósan csapadékos részeken várhatóak.
Fotó megosztása:
vereb_havazasban_tel
Kedden erősen felhős vagy borult égre van kilátás, inkább csak kisebb felszakadozások lehetségesek. Elszórtan - főleg a Dunától keletre - valószínű kisebb havas eső, havazás, hószállingózás. Az északias szél nagy területen lesz erős, viharos. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.
Fotó megosztása:
havas_taj_pocsolya_tel
Szerdán erősen vagy közepesen felhős tájak és időszakok egyaránt lehetnek. Elszórt jelleggel valószínű havas eső zápor, hózápor. Az északias szél nagy területen lesz erős, viharos. A minimum-hőmérséklet -2 és +3, a maximum-hőmérséklet 0 és +6 fok között várható.
Fotó megosztása:
felhos_eg_tel_seta_havas
Csütörtökön a változó mennyiségű felhőzet várható. Csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél többfelé erős lesz. A hajnali -3 és +3 fokról kora délutánra 3 és 8 fok közé melegszik fel a levegő.
Fotó megosztása: