Hamarosan változékonyabbra fordul az idő

2020. október. 22 13:21

Pénteken még nyugalmas, sokfelé napfényes időre számíthatunk; északon lehetnek tartósan ködös tájak. Szombaton gyenge hidegfront érkezik, mely helyenként kisebb záporokat hoz.

Pénteken általában változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel, de az éjszaka képződött köd, illetve rétegfelhőzet az északi megyékben több helyen tartósan megmaradhat. A ködös, borult tájakon szitálás előfordulhat. A délnyugati, déli szél az ország délkeleti felében időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10 fok között alakul, délnyugaton lesz enyhébb a hajnal. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 14 és 22 fok között valószínű, de a borongós területeken ennél hűvösebb lesz az idő.

 

SZOMBAT

  • Átmeneti vékonyodások, felszakadozások mellett nagyrészt erősen felhős lesz az ég.
  • Párásság, ködfoltok főként hazánk északi, északnyugati felén lehetnek.
  • Elszórtan előfordul eső, zápor.
  • A nyugati, északnyugati szél több helyütt megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul.

 

VASÁRNAP

  • Nyugaton főleg rétegfelhőzetre számíthatunk, keleten, majd a középső országrészben is erősebben megnövekszik, vastagszik a felhőzet.
  • Pára-, ködfoltok is lesznek.
  • A Dunántúlon nem valószínű számottevő csapadék, a Dunától keletre több helyen előfordulhat eső, zápor.
  • Az északkeleti szél sokfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.

 

HÉTFŐ

  • Vékonyodik, szakadozik a felhőzet, de maradhatnak erősebben felhős vidékek, főleg északkeleten.
  • Számítani lehet párásságra, ködfoltokra.
  • Elsősorban keleten, északkeleten valószínű helyenként eső, záporeső.
  • A déli szél sokfelé megélénkül, a Dunántúlon erős lökések is várhatók.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul.

 

KEDD

  • Nyugaton jobbára erősen, keleten változóan felhős lesz az ég.
  • Főként a Dunántúlon várható több helyen eső, záporeső.
  • Az északkeleti, északi szél megélénkül, a Dunántúlon helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet nyugaton 11 és 15, a Dunától keletre 16 és 20 fok között alakul.

 

SZERDA

  • Keleten változóan, másutt többnyire erősen felhős lesz az ég.
  • Főként a Dunántúlon várható elszórtan eső, záporeső.
  • Az északi, északkeleti szél megélénkül, a Dunántúlon több helyütt megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 15 és 20, a nyugati vidékeken 11 és 14 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnapig nem kell fronthatással számolni. Csütörtökön érkezik a következő front, ami egy mediterrán ciklonhoz tartozik. Kevés lesz a felhő, még előbújik a nap. Fagyos reggelre ébredünk.

A légnyomás csökken.