A hőmérsékleti rekordok sorozata szerdán véget ér, a hétvégén már a július elején szokásos értékekre számíthatunk, így fázni akkor sem fogunk.
Szerdán a sok napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, zápor, zivatar többfelé előfordulhat. Egyes helyeken nagy mennyiség hullhat, ugyanakkor a csapadék eloszlása hektikusnak ígérkezik. Az északias szél a Dunántúlon nagy területen megerősödik. Zivatarok környezetében átmeneti viharos szélrohamokra is lehet számítani. A legalacsonyabb hőmérséklet 18 és 26,
a legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 39 fok között valószínű.
Az alábbi galériát megnyitva olvasható a következő napokhoz tartozó előrejelzés:
5 fotó megtekintése
teve_piramis_sivatag
Csütörtökön hidegfront változó vastagságú felhőzete halad fölöttünk keleti irányba, amelyből több helyen lehet számítani záporra, zivatarra, néhol esőre is. A Dunántúl északnyugati, nyugati részén már határozottan csökken a csapadékhajlam, arrafelé valószínű a több napsütés. Az északias szél a Dunántúlon és északkeleten sokfelé lesz erős, néhol akár viharos is. Zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 18 és 23, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között várható.
Fotó megosztása:
zivatar_torony_cb
Pénteken északnyugat felől újabb hidegfront érkezése valószínű, szakadozott felhőzetéből elszórtan zápor, zivatar előfordulhat. Azonban ezek mellett is alapvetően sok napsütésre van kilátás. Az északias szelet továbbra is erős, néhol viharos lökések kísérhetik. A hajnali 14, 20 fokról délutánra 26, 31 fok közé melegszik fel a levegő.
Fotó megosztása:
csiga_csopog 1
Szombaton sok napsütés várható kevés gomolyfelhővel, amelyekből néhol zápor nem zárható ki. Az északi, északnyugati szél élénk, néhol erős lesz. Hajnalban 13, 20, késő délután 25, 30 fok valószínű.
Fotó megosztása:
holeadas_kar_szor
Vasárnap gomolyfelhős, napos időre van kilátás. Néhol zápor előfordulhat. Többfelé kísérhetik erős lökések az északi, északnyugati szelet. A minimum 13, 20, a maximum 26, 31 fok között várható.
Fotó megosztása:
medence_koktel
Hétfőn gomolyfelhős, napos idő várható. Néhol zápor előfordulhat. Az északnyugati, nyugati szelet élénk, erős lökések kísérhetik. A minimum 15 és 21, a maximum 27 és 32 fok között várható.
Fotó megosztása: