Hamisítatlan téli napok következnek

2018. december. 11 12:10

A következő napokban észak, északnyugat felől továbbra is hideg levegő áramlik a Kárpát-medencébe, a december közepén szokásosnál hűvösebb időre számíthatunk.

Szerdán napközben szakadozik a felhőzet, erősen és közepesen felhős időszakok egyaránt lesznek. Szórványosan valószínű zápor, hózápor, hajnalban délnyugaton ónos eső is előfordulhat. Az északnyugati szél néhol megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Gyengébben és erősen felhős időszakok egyaránt lesznek.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A szél mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +4 fok között alakul.

 

péntek

  • Megnövekszik a fátyolfelhőzet, amely estére a Dunántúlon meg is vastagszik.
  • Nyugaton, délnyugaton hószállingózás is lehet.
  • A keleti szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +3 fok között alakul.

 

szombat

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Elsősorban az ország északi felén várható havazás, helyenként havas eső, ónos eső is lehet.
  • Az északi, északkeleti szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Északkeleten napközben havazás, estefelé északnyugaton eső valószínű, átmenetileg havas eső, ónos eső is lehet.
  • A déli, délkeleti szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +6 fok között alakul, északkeleten lesz a hideg.

 

hétfő

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Reggel még több helyen lehet eső, északkeleten ónos eső is lehet, napközben már számottevő csapadék nem valószínű.
  • Az északnyugati szél néhol megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és -3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul, északkeleten lesz a hűvösebb.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.